DVSC: pályára lép Morientes, Karembeu és Kondás is

Vágólapra másolva!
2015.05.04. 20:13
null
Fernando Morientes (középen) és Christian Karembeu Debrecenben is felidézheti a régi szép időket (Fotó: AFP)
Hétfőn sajtótájékoztatón erősítették meg a márciusban megjelent hírt, amely szerint május végén Magyarországon lépnek pályára a Real Madrid korábbi klasszisai. Tíz évvel ezelőtt nyerte meg első bajnoki címét a Debreceni VSC labdarúgócsapata, ebből az alkalomból nagyszabású sporteseményt szerveznek május 30-án a debreceni Nagyerdei Stadionban, amelynek csúcspontja a Real Madrid és a DVSC legendáinak összecsapása lesz.

 


A családi nap hétfői sajtótájékoztatóján Debreceni Péter főszervező emlékeztetett rá, hogy ezután a DVSC még hatszor szerezte meg a bajnoki trófeát.

Az évforduló alkalmából meghívták a május 30-án sorra kerülő családi napra a Loki 2004–2005-ös csapatát. A DVSC All Starsnak méltó ellenfele is lesz: ebből az alkalomból ugyanis Debrecenbe érkeznek a Real Madrid Legends játékosai.

„Az egyik oldalon tehát Sándor Tamást, Habi Ronaldot, Dombi Tibort, Dzsudzsák Balázst, Halmosi Pétert, a másikon pedig Fernando Morientest, Christian Karembeu-t, Alfonsót, José Emilio Amaviscát vagy Michelt láthatja a közönség” – sorolta a fellépőket Debreceni Péter. Hozzátette, hogy a válogatottal játszott barátságos mérkőzésen kívül a Real Madrid éppen húsz éve lépett hivatalos mérkőzésen pályára Magyarországon, a Bajnokok Ligája csoportkörében a Ferencváros ellen.

Arról is beszámolt, hogy a gálamérkőzés előtt a Nagyerdei Stadionban a Magyar Hírességek–Debreceni Ikonok labdarúgó-mérkőzésen kergeti majd a labdát mások mellett Kondás Elemér, a DVSC jelenlegi vezetőedzője is.

A május 30-i eseményen a mérkőzések mellett könnyűzenei koncertekkel, játszóházzal, dedikált labdaesővel várják az érdeklődőket a Nagyerdei Stadionba, ahol ebből az alkalomból családi
szektort is kialakítanak

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40
Ezek is érdekelhetik