PAFC: a felcsútiak is ott lesznek a Real-Schalke BL-meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.09. 16:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos honlapján tudatta, hogy a felcsútiak U21-es együttese megérkezett Madridba, ahol többek között egy felkészülési meccsen is részt vesz majd a csapat.

A puskasakademia.hu tájékoztatása szerint az U21-es csapat hétfőn hajnalban Brüsszelen keresztül elutazott Madridba, ahol majd megmérkőzik a blancók korosztályos együttesével.

A fiatalok emellett körbenéznek a Santiago Bernabéu Stadionban, valamint élőben megtekintik a Real Madrid–Schalke Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóját is kedd este.

„Szeretném, ha a fiúk olyan élménnyel gazdagodnának, ami nekem megadatott annak idején, egy nemzetközi topcsapat ellen léphetnek pályára, még ha csak egy barátságos mérkőzésről is van szó. Fontos, hogy a bőrükön érezzék, hogyan is működik az igazi futball. Remélem, ez a háromnapos túra és a BL-mérkőzés megtekintése egy meghatározó, örök élmény lesz számukra" – mondta Szíjjártó István, aki délután már edzést vezényel a csapatnak a valdebebasi edzőközpontban.

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
12 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17
Ezek is érdekelhetik