FTC: Nekünk kell megnyernünk a kupákat! - Vladan Csukics

Vágólapra másolva!
2015.01.19. 15:54
Vladan Csukics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros középpályása örül Varga Roland és Hajnal Tamás érkezésének, velük együtt kupákat nyerne a tavasszal.

„Nagyon kemény napok vannak mögöttünk, és persze előttünk is azok állnak – mondta Csukics a fradi.hu-nak a két hétfői edzés között. – Most azonban éppen erre van szükségünk. Napról napra erősebbnek, jobbnak érzem a csapatot. Megdolgoztatnak minket az erőnléti edzők, és mi is érezzük, hogy jó munkát végzünk. Remélem, Törökországban már csak a labda lesz előtérben, hiszen én is jobban szeretem, ha a játéké a főszerep. A külföldi edzőtáborban az edzéseken és a meccseken is játékba lendülhetünk. Addig persze kőkeményen végrehajtjuk az erőnléti gyakorlatokat.”Csukics a fradi.hu-nak a két hétfői edzés között. – Most azonban éppen erre van szükségünk. Napról napra erősebbnek, jobbnak érzem a csapatot. Megdolgoztatnak minket az erőnléti edzők, és mi is érezzük, hogy jó munkát végzünk. Remélem, Törökországban már csak a labda lesz előtérben, hiszen én is jobban szeretem, ha a játéké a főszerep. A külföldi edzőtáborban az edzéseken és a meccseken is játékba lendülhetünk. Addig persze kőkeményen végrehajtjuk az erőnléti gyakorlatokat.”

A téli átigazolási időszak alatt Hajnal Tamás és Varga Roland is a Ferencvároshoz szerződött. Csukics biztos benne, hogy az új játékosok lökést adnak az egész együttesnek.

„Mindkettejüket jól ismerem, tudom, hogy Hajnal több mint tíz éven át futballozott Németországban, ahol a legmagasabb szinten is helytállt. Emellett a magyar válogatottban is alapember volt. Nagy szükségünk van egy ilyen játékosra, sokat segíthet nekünk. Persze Vargára is jól emlékszem, sokszor borsot tört az orrunk alá. Mindketten jó játékosok és jó karakterű fiúk. Erősebbek lettünk velük, de nem csak nekik kell a legjobbjukat nyújtani, mindenkitől több kell tavasszal. A Fradinak muszáj trófeát nyernie, a klub, a csapat és a szurkolók is ezt várják.”

„Nehéz tavasz vár ránk, de éppen ez a jó benne. Hét hazai meccsünk is lesz, ráadásul a csapatok nagy részének ugyanolyan nagyok a céljaik, mint nekünk. Mindegyik összecsapás egy-egy derbivel ér majd fel, alig várom, hogy bizonyíthassunk. Az NB I-ben a minimális elvárás a harmadik hely, ennél csak jobbat szabad elérnünk. És ott van a Ligakupa, valamint a Magyar Kupa is. Legyen szó bármelyik csapatról, mindegyiknek az a célja, hogy megnyerje ezeket a trófeákat, de ezt nem engedhetjük nekik. Nekünk kell megnyernünk a kupákat!”

Legfrissebb hírek

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
5 órája

A horvát bajnok NK Rijeka ellen is kezdhet a Ferencváros a BL-ben – szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját

Bajnokok Ligája
9 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:01

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:35

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06
Ezek is érdekelhetik