FTC: meglökte és szidta a bírót - két évre eltiltották a futsalost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.09. 21:01
null
Bogár Krisztián bajnokin futsalozik a Fradi mezében – a következő két évben biztosan nem láthatunk ilyet (Fotó: Németh Andrea)
Két évre eltiltották Bogár Krisztiánt, a futsal NB II Nyugati csoportjában szereplő Ferencváros futsalcsapatának kapitányát, mivel kiállítását követően súlyosan megsértette, majd meglökte a játékvezetőt az Asterix Érd elleni hétfői mérkőzésen.

 

„Bogár Krisztián (FTC), mert két sárga lap miatt kiállították, majd a játékvezetőt többször súlyosan sértő kifejezésekkel illette, és először vállal, majd kézzel meglökte, 2014. december 9. napjától kezdődően minden sporttevékenységtől 24 hónapra szóló eltiltást kapott” – áll az MLSZ közleményében.

Helyszíni beszámolók szerint a játékos az Asterix Érd elleni mérkőzés 28. percében kapta meg első sárga lapját, a 38. percben egy játékvezetői ítélettel szemben hevesen tiltakozott, indulatosan reklamált, amiért – második sárga lappal – kiállította a bíró.

A piros lap felmutatása után Bogár Krisztián nem volt hajlandó elhagyni a játékteret, majd amikor mégis megtette, nyomdafestéket nem tűrő módon szidta a játékvezetőket.

A mérkőzés lefújását követően az egyik játékos egy labdával megdobta a bírót, majd a korábban kiállított játékos nem volt hajlandó kiengedni a csarnokból a bírókat, ezt követően pedig nagy erővel hátba lökte az egyik játékvezetőt.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának döntése értelmében büntetése két éves eltiltás lett, míg az FTC-t rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért és a rend nem megfelelő biztosításáért (a levonuló játékvezetők védelmének elmulasztása, a játékvezetőnek egy labdával történt megdobása) a soron következő két hazai mérkőzésén egy-egy szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeik viselésére, valamint 50 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

ICEHL: legyőzte az utolsó helyezettet a Ferencváros, a túlóra hozta meg a Volán sikerét

Jégkorong
2025.10.17. 20:54

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17

Ötvös Bence elmondta, mennyire volt feldúlt Robbie Keane az öltözőben

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 21:48

„Hogyan volt ez tizenegyes?” – Keane élesen bírálta a játékvezető ítéleteit

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 20:22

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43
Ezek is érdekelhetik