DVSC: 8 évig kiállítás nélkül, most 2 jogtalan sárga - Zsidai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.01. 13:14
Zsidai László, a DVSC-Teva labdarúgója nagyon fájlalja, hogy az MVM Paks elleni kiállítása miatt két mérkőzésre tiltotta el az MLSZ fegyelmi bizottsága – így a Videoton elleni rangadót is ki kell hagynia.

„Azért tiltottak el két meccsre, mert egy hónapon belül másodjára állítottak ki, ami számomra azért bosszantó különösen, mert előtte nyolc évig egyszer sem kaptam piros lapot – nyilatkozta Zsidai László a dvsc.hu-nak. – Pakson nem éreztem jogosnak egyik sárgát sem. A második esetnél különösen nem, hiszen futottunk a labdáért Harasztival, mindketten használtuk a kezünket a küzdelemnél. Elestünk, és sárgát kaptam. A jegyzőkönyvbe az került, hogy ígéretes helyzetben szabálytalankodtam, holott az oldalvonalnál történt az eset, távol a kaputól. Sajnálom, hogy így alakult, de azt még jobban, hogy kikaptunk. A paksiak végig kontrára játszottak, a két góljukon kívül még egy nagy helyzetükre emlékszem, és ennyi, nem tudok mondani más olyan szituációt, amikor átjátszottak volna minket. Fájó a vereség, és számomra az is, hogy most két bajnokit ki kell hagynom. Ebben benne van egy rangadó, a Videoton elleni találkozó is. Nem tehetek mást, el kell fogadnom, és készülni arra az alkalomra, amikor megint pályára léphetek.”

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31
Ezek is érdekelhetik