FTC: Sváb még a csapattal edz, de nem tudja, hol folytatja

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 13:51
Az FTC saját nevelésű játékosa, az előző szezonban Cottbusba igazoló Sváb Dániel a nyári felkészülési időszakot a Ferencvárosnál csinálta végig, de az nem került szóba, hogy szerződést is köt a zöld-fehérekkel. A 23 éves balhátvéd még nem tudja, hol folytatja a pályafutását.

„A Fradival edzek külön edzésprogram alapján, közben pedig keressük a csapatot a menedzseremmel – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Sváb Dániel. – Az ugyanis nem került szóba, hogy visszaszerződök a Ferencvároshoz, hiszen többen is vannak már a posztomon.” Sváb Dániel. – Az ugyanis nem került szóba, hogy visszaszerződök a Ferencvároshoz, hiszen többen is vannak már a posztomon.”

„Németországban a Cottbusszal kiestünk a másodosztályból, és mindenkinek olyan szerződése volt, hogy kiesés esetén megszűnik az élő megállapodásunk. Így szabadon igazolható vagyok. Vagyis az idő nem sürget, ellenben szorít, hiszen jó lenne most már megtalálni azt a csapatot, ahol folytathatom a pályafutásomat. Remélem, hogy a jövő héten már eldől a sorsom. Érdeklődések vannak, de konkrétum nincs. Ahogy telik az idő, egyre nagyobb az esélye, hogy Magyarországon folytatom, de jelenleg még a külföldre szerződést sem tartom kizártnak. Az alapozást végigcsináltam a Ferencvárosnál, így jó erőben várom, hogy csatlakozhassak leendő csapatomhoz” – tette hozzá a védő, aki a Ferencvárosban korábban 34 meccsen kapott lehetőséget az NB I-ben, a Cottbusban viszont csak nyolcszor szerepelt a német másodosztályban az előző szezonban.

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
16 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
19 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik