Paks: távozhat a gólkirály, Lázok és Horváth Gábor is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 19:56
Távozhat a labdarúgó NB I-ben szereplő MVM-Pakstól Simon Attila, aki az előző idényben 18 találattal társgólkirály lett az élvonalban. Rajta kívül Lázok János és Horváth Gábor jövője sem biztos a tolnai klubnál.

„Minden valószínűség szerint Simon Attila sem nálunk kezdi el a bajnokságot – idézi a paksfc.hu Haraszti Zsoltot, a Paks ügyvezetőjét. – Rajta kívül is lehet még távozó, mivel Lázok Jánost és Horváth Gábort szabadlistára fogjuk tenni.”Haraszti Zsoltot, a Paks ügyvezetőjét. – Rajta kívül is lehet még távozó, mivel Lázok Jánost és Horváth Gábort szabadlistára fogjuk tenni.”

„Ami az érkezőket illeti, Eppel Márton visszajött az MTK-tól, Tóth Dániel a Kozármislenyből, valamint átigazoltuk a Puskás Akadémiától Bertus Lajost. Nálunk edz Csorba Szabolcs és Tamási Zsolt is, az ő sorsuk még nem dőlt el, egyelőre próbajátékon szerepelnek. Hahn János visszahozataláról is folynak tárgyalások a Puskás Akadémiával, valószínűleg sikerül majd egyezségre jutnunk” – tette hozzá Haraszti.

„Ugyanakkor jó pár tehetséges utánpótlás-játékosunk készül a felnőttekkel, nagyon bízom benne, hogy néhányuknak sikerül is megragadniuk a keretben. Jó hír, hogy a két legkeresettebb játékosunkat, Fiola Attilát és Szabó Jánost, úgy néz ki, sikerül megtartanunk. Egyelőre olyan ajánlat nem érkezett, ami a klub számára elfogadható lett volna” – mondta a paksiak ügyvezetője.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM-PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Eppel Márton (MTK – kölcsönből vissza), Tóth Dániel (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bori Gábor (DVTK), Csernyánszki Norbert (?), Éger László (visszavonul), Horváth Gábor (?), Lázok János (?), Nagy Olivér (Haladás), Simon Attila (?), Windecker József (Győri ETO – kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Csorba Szabolcs (szabadon igazolható), Hahn János (Puskás Akadémia), Heffler Norbert (soproni kölcsön után PMFC végleg), Takács Péter (Mezőkövesd-Zsóry), Tamási Zsolt (szabadon igazolható)
Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
13 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
16 órája

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik