Haladás: új játékosokkal kezdődhet a felkészülés

Vágólapra másolva!
2014.06.17. 12:19
A Haladás labdarúgócsapata holnap kezdi meg a nyári felkészülést, melynek nagyjából a programja is kialakult. Az első tréningen már új játékosok feltűnése is várható.

A Szombathelyi Haladás június 18-án, szerdán kezdi meg a felkészülést a 2014–2015-ös idényre, amelynek kezdete a július 25–27-i hétvégén lesz. Az Artner Tamás vezette szakmai stáb az első héten négy edzést vezényel a zöld-fehéreknek, szerdától szombatig mindig délelőtt fél 10-től – írja a haladasfc.nyugat.hu, amely a nyári felkészülési program tervezett menetét is közölte.haladasfc.nyugat.hu, amely a nyári felkészülési program tervezett menetét is közölte.

Vörös Csaba technikai vezető a klub hivatalos honlapjának elmondta továbbá, hogy a szerdai edzésen várhatóan új futballisták is részt vesznek, olyanok, akik tulajdonképpen már a Haladás játékosainak tekinthetők.

A HALADÁS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Június 23., 18.00, Bük: Haladás–Inter Baki (azeri)
Június 28., 11.00, Rohonci út: Haladás–Spartak Trnava (szlovák)
Július 2., Alsólövő (Unterschützen), időpont egyelőre nincsen: Haladás–Tyerek Groznij (orosz)
Július 4., Király Sportlétesítmény: Király-kupa
Július 7., Óbér (Olbendorf, időpont egyelőre nincsen: Haladás–Ural Jekatyerinburg (orosz)
Július 10., helyszín és időpont egyelőre nincsen: Haladás–Zalaegerszeg
Július 13., Tarcsafürdő (Bad Tatzmannsdorf), időpont egyelőre nincsen: Haladás–Metalurh Doneck (ukrán)
Július 16., 16.00 vagy 18.00 óra, Rohonci út, Haladás–Szolnok
Július 19., 10.00 vagy 11.00 óra, Király Sportlétesítmény, Haladás–Soproni VSE

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Jagodics Márk (Ajka – kölcsönből vissza?), Kulcsár Kornél (Lombard Pápa – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Halmosi Péter (?), Hrepka Ádám (?), Nagy I Gábor (DVTK?), Radó András (Ferencváros ?), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza?), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria), Németh Márió (DVTK?), Halmai Ramon (MTK?)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39
Ezek is érdekelhetik