Vb 2014: A Fradiból a vb-re - Besic a 24-es bosnyák keretben! | |
A Fradi csak akkor indulhat a nemzetközi kupában, ha bukik a Videoton – a bajnoki hajrá sorsolása |
A bosnyák válogatottra május 15-től 12 napos összetartás vár, amelynek keretében felkészülési meccset játszik a csapat a bosnyák utánpótlás-válogatottal.
A bosnyákok beszámolója szerint a válogatott május 27-én elutazik az Egyesült Államokba edzőtáborozni, ahol május 30-án Elefántcsontparttal játszik felkészülési meccset, majd június 3-án Mexikóval csap össze. Két nappal később a nemzeti csapat Sao Paulóba repül, és június 9-én játssza utolsó előkészületi mérkőzését a Santos utánpótláscsapatával.
Elképzelhető, hogy így a Ferencváros nem számíthat Besicre az NB I-es idény hajrájában. A zöld-fehérek május 15. után két mérkőzést játszanak, 18-án Szombathelyen lépnek pályára, június 1-jén pedig a Paksot fogadják.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
A Nemzeti Sport Online információi szerint a Ferencvárossal még folyik ez ügyben az egyeztetés. A klubnak is érdekében állhat Besic vb-szereplése, hiszen a brazíliai játék után jelentősen nőhet a futballista értéke, ugyanakkor a Fradi még harcol a nemzetközi kupáért, így Thomas Dollnak is szüksége lehet a játékosra.
A FIFA ezzel kapcsolatos szabálya egyébként azt mondja, hogy a vb-keretbe bekerülő játékosokat (a bő, 30-as keret leadási határideje május 13.) legkésőbb május 18. után el kell engedni. Ez a Fradi esetében azt jelenti, hogy a Haladás ellen még játszhatna, viszont az utolsó fordulóban, a Paks elleni találkozón már nem.
A szabály szerint egyébként május 19. és 25. között a kötelező pihenőidejüket töltik a játékosok (hivatalosan május 26-án kezdődik a vb-felkészülési időszak), ez idő alatt felkészülési meccsen sem léphetnek pályára. Más kérdés, hogy a FIFA végrehajtó bizottságának külön engedélyével ezen időszakban is szerepelhetnek hivatalos mérkőzésen vb-résztvevő játékosok, ilyen engedéllyel játszhatnak például a május 24-i BL-döntő résztvevői is. A 23-as vb-keret végleges leadási ideje június 2.
Besic egyébként nagyon boldog volt, hogy bekerült a bosnyák válogatott vb-re utazó keretébe, és úgy fogalmazott, meghálálja a bizalmat.
„Reménykedtem benne, hogy meghívót kapok, aztán szóltak, hogy rajta vagyok a listán, és ennek nagyon örülök. Azt megígérhetem, hogy meghálálom a szövetségi kapitány, az edzők és a szurkolók bizalmát is, amiért hittek bennem. Nagyon büszke vagyok, hogy részese vagyok a Brazíliába utazó keretnek, amely Boszniát képviseli" – nyilatkozta Muhamed Besic a klix.ba-nak.
Safet Susic, a bosnyák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya mai kerethirdetése után Besicről is szót ejtett, akivel kapcsolatban rendkívül hízelgő szavakat használt.
„Besic az egyetlen játékos, aki Messit megállíthatja. Nagyon jól játszik Magyarországon, fényes karrier vár rá" – nyilatkozta Susic a mai sajtótájékoztatón.
A bosnyákok a vb F-csoportjában sorrendben Argentínával (június 16.), Nigériával (június 22.) és Iránnal csapnak össze (június 25.).
NB I-ES JÁTÉKOSOK, AKIK MAGYARORSZÁGI PÁLYAFUTÁSUK ELŐTT, ALATT VAGY UTÁN JÁRTAK VILÁGBAJNOKSÁGON*
1986: Rácz László (Szovjetunió, később Ferencváros)
1990: Christopher Sullivan (Egyesült Államok, a Győri ETO játékosaként), Peter Vermes (Egyesült Államok, korábban Rába ETO), Rácz (Szovjetunió, később Ferencváros), Muzsnay Zsolt (Románia, később FC Fehérvár)
1994: Emeka Ezeugo (Nigéria, a Honvéd játékosaként), Selymes Tibor (Románia, később Haladás, Debrecen), Giuseppe Signori (Olaszország, később Sopron)
1998: Cristian Dulca (Románia, később Honvéd)
2002: MacBeth Sibaya (Dél-Afrika, korábban III. ker. TVE), Marco Caneira (Portugália, később Videoton)
2006: Caneira (Portugália, később Videoton), Marek Heinz (Csehország, később Ferencváros), Densill Theobald (Trinidad és Tobago, később Újpest FC)
2010: Sibaya (Dél-Afrika, korábban III. ker. TVE), Benjamin (Elefántcsontpart, korábban Honvéd)
* Összeállításunk a teljesség igénye nélkül készült, ha tud még hasonló futballistákról, írja meg hozzászólásként.