NS: Per 21 vádlottal; Mikler a Veszprémé; el Clásico - szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.15. 23:38
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

• Az elődöntőkhöz érkezett a labdarúgók Magyar Kupa-sorozata. Az MTK majd csak szerdán fogadja az Újpestet, míg a Debrecen és a Diósgyőr párharcának első felvonását máris lejátszották. A bajnokságban is vezető Loki nem állt messze a K. O.-tól, hiszen egyebek mellett a Diósgyőrből érkező Tisza Tibor góljával már 4–1-re is vezetett – Elek Ákos kései találata mégis visszaadta a reményt a vendégeknek.

• Bár tétje a presztízsen kívül már nem volt a meccsnek, ettől még férfi vízilabda-válogatottunk igazán nyerhetett volna az olimpiai bajnok horvátok ellen a pécsi világliga-csoportselejtezőn. De nem tette: ötméteresekkel veszített.

• A Fővárosi Törvényszéken megkezdődött a fogadási csalási ügy újabb, ezúttal nagyrészt a Siófokot és a Diósgyőrt érintő eseteinek az első fokú tárgyalása. Ezen összesen 21 vádlott áll a bíróság előtt, köztük K. Zoltán, aki tagadta bűnösségét.

• Szerda este „ezredszer” feszül egymásnak a két spanyol gigász, avagy el Clásicót rendeznek a Király-kupa elődöntőjében. Az első meccsre Madridban kerül sor, de a combsérüléssel bajlódó Cristiano Ronaldo csak a lelátóról szoríthat társainak...

• Elkezdődik az NHL rég várt rájátszása, amelynek érdekessége, hogy negyven év után ismét mindössze egyetlen kanadai csapat, a Montreal Canadiens képviseli a sportág őshazáját, míg Floridát például három is.

• Minden marad a régiben, avagy a FIA nem kívánt precedenst teremteni, és jóváhagyta az eredeti büntetést Daniel Ricciardo ügyében, avagy a Red Bull ausztrál Formula–1-es pilótája végleg búcsút mondhat az Ausztrál Nagydíjon szerzett 18 pontjának.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
13 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39
Ezek is érdekelhetik