MK: Szivics, a poéngyáros - kupasiker esetén visszavonul

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.15. 12:15
null
A párharc pikáns epizódja lesz, hogy Tisza Tibor (jobbra) a róla lemondó DVTK ellen bizonyíthat (Fotó: Mirkó István)
Tomiszlav Szivics tudja, mit akar: most például azt, hogy csapatával, a Diósgyőri VTK-val megnyerje a Magyar Kupát. A szerb tréner a Kecskeméttel már véghezvitte ezt a bravúrt, ezúttal miskolci vezetőedzőként szeretne ismételni. Az ehhez vezető út azonban rögös, az elődöntőben a bajnoki listavezető DVSC-Tevával kell megküzdeniük. (A 18 órakor kezdődő találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!)

 

„Kétségtelen, hogy hatalmas dolognak számítana, és utána akár vissza is lehetne vonulni az edzősködéstől – nevette el magát Tomiszlav Szivics. – Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy erre törekszünk, és azt is hozzátehetem, ha sikerülne, azt nem lehetne kézlegyintéssel elintézni. Miért fontos a siker? Nos, elsősorban azért, mert kellemes emlékeim vannak a kupasorozatról, születésnapomra kaptam Kecskeméten az ajándékot, és az ilyesmi beleég az emberbe. Tudom, hosszú még az út, hiszen minimálisan három találkozót kellene hozzá sikeresen megvívnunk.”

A DVTK mindenesetre nem panaszkodhat, hiszen jó periódust fut. A piros-fehérek nyertek Kispesten, szombaton pedig a sereghajtó Kaposvárt győzték le. A Debrecen ugyanakkor beleszaladt egy hatalmas pofonba – vajon kedd este melyik arcukat mutatják a hajdúságiak?

„Nagy hibát követnénk el, ha az MTK öt-kettes győzelméből indulnánk ki – kezdte az esélyek latolgatását Tomiszlav Szivics. – Szögezzük le, hogy az utóbbi tíz évben a Debrecen söpörte be a legtöbb trófeát, kiváló, masszív együttesről van szó, amelynek szombaton rossz napja volt. Előfordul az ilyesmi, hiszen Ronaldo nélkül a Real Madrid is szenvedett Dortmundban, és csaknem kiesett a BL-ből. A Hungária körúton a DVSC-nek semmi sem sikerült, a hazaiaknak pedig minden összejött, így alakult ki a szokatlan és meglepő végeredmény. A Debrecen nyilván javítani akar, ezért elszánt ellenfélre számítok.”

A DVTK dolgát nehezíti, hogy ezúttal nem számíthat két kulcsemberére, Futács Márkó sárga lapok miatti eltiltás, Barczi Dávid sérülés miatt kényszerül kihagyni a kupaelődöntő első felvonását.

MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 18.00
(Tv: Sport1 – élőben az NSO-n!)

Legfrissebb hírek

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:39

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02

Bokros Szilárd: Úgy érzem, hazatértem a DVTK-hoz

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 10:17

„Krznarral a Fradival is versenyre kelhet az Újpest. A DVSC és a ZTE nem fog kiesni” – új fejezet indul

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 15:19

Felkészülés: ötgólos diósgyőri siker és nyíregyházi vereség

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 13:00

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

Kölcsönadta védekező középpályását a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 17:47

A DVSC-t az Athletic Bilbao volt játékosával is hírbe hozták

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 14:07
Ezek is érdekelhetik