Paks: „Ezt nem hagyhattam ki” - Tóth egy képen a brazil sztárral

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.18. 09:44
null
Hulk és Tóth Bence (jobbra) a repülőtéren találkoztak<br />
A pillanat amúgy is életre szóló élményt nyújtott Tóth Bencének, és hogy azt meg is örökítse, hamar előkerült egy kamera. De hogy pontosan miként történt a brazil válogatott labdarúgó, Hulk és a paksi középpályás nagy találkozása, azt Tóth Bence idézte fel a Nemzeti Sportnak.

„Az antalyai repülőtéren várakoztunk, amikor megláttuk a Zenitet, Luciano Spallettivel, Dannyval és persze Hulkkal. A brazil épp átment a kapun, gondoltam, ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki, odaálltam mellé, Kecskés Tomi pedig lekapott bennünket” – elevenítette fel a találkozást Tóth.

„A Dinamo Moszkva ifistái is ott voltak, ők persze egyből megrohamozták, mármint Hulkot, de azzal, hogy a harmincadik fotóhoz is ugyanolyan mosolygósan állt oda, mint az elsőhöz, még inkább nőtt a szememben – folytatta a paksi játékos. – Amúgy nem szurkolok a braziloknak, őket túl sokan imádják, én pedig szeretem a gyengébbet támogatni, de Hulkot nagyon bírom. Sajnáltam, hogy a Zenitet választotta a Porto után, szerintem neki az extraklasszisával valamelyik nyugat-európai topcsapatban kellene futballoznia.”

Csakhogy abban az esetben könnyen lehet, hogy sosem találkozik Tóth Bencével…

 

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41
Ezek is érdekelhetik