FTC: „Doll pontos passzjátékot és begyakorolt kombinációkat akar”

„Az előző két mérkőzéssel valóban elégedett lehetek. Az első, felnőttek közti találkozómon egyszer voltam eredményes, míg ma sikerült dupláznom. Szerencsére felszabadultan játszottam, így jól ment a játék. Hibák természetesen a csapat, és a saját részemről is akadtak, de a felkészülési időszak azért van, hogy kísérletezzünk, és a hibákat kiküszöböljük” – mondta Péter Antal, aki Thomas Dollról, illetve a saját céljairól is véleményt formált.
„Doll azt kéri tőlünk, hogy nyugodtan futballozzunk. Nem szabad idegeskedni, vagy kapkodni, ha nem sikerül egyből a kapu felé törnünk. Pontos passzjátékot és begyakorolt kombinációkat akar tőlünk látni, ezeket próbáljuk megvalósítani a felkészülési mérkőzéseken. Ami a beilleszkedést illeti, a társak a pályán és a pályán kívül is segítőkészek, így máris úgy érzem, hogy befogadtak. Az első célom, hogy az NB I-es keretbe bekerüljek. Ha állandósítom a jelenlegi formámat, akkor ez megvalósulhat. Ezután pedig még több munkával azt kell majd elérnem, hogy a kezdőcsapatban is számításba vegyen a mester” – tette hozzá a tehetséges támadó.

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete





