Újpest: szerb U21-es válogatott kapus érkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.03. 00:23
Az Újpest FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a szerb utánpótlás-válogatott kapust, Marko Dmitrovicsot.

Az 1992-es születésű kapuvédő a Crvena zvezdában nevelkedett, 2010-ben került fel a patinás belgrádi csapat első keretéhez. Kilencszer szerepelt a szerb U19-es nemzeti csapatban, kétszer az U21-esek között. Dmitrovics a szezon végéig kerül Újpestre. A Transfermarkt által 300 ezer euró értékűre becsült Dmitrovics a nyár folyamán a DVTK együttesénél is járt próbajátékon.

Az Újpest az átigazolási időszak utolsó napján már kölcsönben szerződtette a Standard Liege belga utánpótlás-válogatott védőjét, Pierre-Yves Ngawát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Juanan (spanyol, Fortuna Düsseldorf – német) Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC), Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Marko Dmitrovics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza), Hisham Abdallah Said (kenyai, Újpest FC B), Simon Ligot (belga, Standard Liege), Pierre-Yves Ngawa (belga, Standard Liege – kölcösnbe), Asmir Suljic (bosnyák, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Bojan Szankovics (montenegrói, Mladoszt Podgorica – Montenegró), Az ifjúsági csapatból felkerült: Molnár Sándor
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden – Belgium, kölcsönbe), Banai Balázs (Kozármisleny), Baranyai Ádám ( az U21-es csapatban szerepel a jövőben), Barczi Dávid (Diósgyőri VTK), Bodnár István (FC Hatvan), Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Grégory Christ (francia, ?), Dombai Viktor (Szeged 2011), Egerszegi Tamás (Gyirmót FC Győr – kölcsönben), Fodor Marcell (FC Ajka – kölcsönbe), Horváth Tamás (Mezőköved-Zsóry), Floszmann Tamás (szabadon igazolható,?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (Csepel SC), Kovács Dániel (Gyirmót FC Győr), Magos Mátyás (Szolnoki MÁV), Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönbe), Pollák Zoltán (Szigetszentmiklós), Remili Mohamed (Vasas), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (Dorogi FC), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
18 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
21 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik