PMFC: A Debrecen védelme sebezhetővé válhat - Lőrincz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 18:02
Lőrincz Emil, a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC vezetőedzője szerint nagyon veszélyes támadók alkotják a DVSC-Teva keretét, azonban a védelmük sebezhetővé válhat, ha területeket hagynak.

„Ahogy az elmúlt mérkőzéseken a csapat bebizonyította, hogy rendkívül szervezetten-fegyelmezetten megtudja oldani a védekezést, úgy a Debrecen ellen is ez kell, hogy legyen az alap. Lényegében a tavalyi év nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna, de a csapat gerince nem változott. Győztes meccs után könnyebb dolgozni, ellenben nagyon nem örülhetünk, mert a DVSC egy komoly feladat lesz, ismét. A hajdúságiak rendkívül hatékonyak előre fele. Mind a középpályán, mind elől nagyon sok olyan játékosaik vannak, akik gólt tudnak rúgni. Ez egy óriási pozitívum a számukra és most nagyon jó passzban vannak. Ahogy említettem, nekünk fegyelmezetten meg kell megoldanunk a csapatvédekezést. Ugyanakkor, ha területünk lesz akkor a védelmük rendkívül sebezhetővé válik. Ezen a ponton lehet sanszunk és a helyzeteket koncentráltan be kell rúgnunk. Mindenképpen bizalomra ad okot, hogy legutóbb már igen komoly lehetőségeket alakítottunk ki a gólon kívül. Remélem megmarad ez a tendencia" – nyilatkozta Lőrincz Emil vezetőedző a pmfc.hu-nak. Lőrincz Emil vezetőedző a pmfc.hu-nak.

NB I, 6. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Augusztus 30., péntek
19.00 Haladás–Lombard Pápa (Tv: Sport1) Farkas Ádám
Augusztus 31., szombat
16.30 Győri ETO–MVM Paks (Tv: Sport1) Fábián Mihály
19.00 Ferencváros–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd–Puskás Akadémia Szabó Zsolt
21.00 DVTK–Újpest (Tv: M2) Németh Ádám
Szeptember 1., vasárnap
16.30 PMFC–DVSC-Teva (Tv: M1) Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Bp. Honvéd (Tv: Sport2) Solymosi Péter
20.30 Videoton–MTK (Tv: Sport2)Bognár Tamás
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik