NB III: Aczél Zoltán távozik a PMFC-től

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.07. 16:23
null
Aczél Zoltánnal szerződést bontott a Pécs (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB III Délnyugati csoportjában három fordulóval az idény vége előtt ötödik helyen álló PMFC a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel távozik a csapat vezetőedzője, Aczél Zoltán.

A harmadosztályba az előző idény végén kiesett PMFC a várakozások alatt szerepel a Délnyugati csoportban, hiszen három körrel az idény vége előtt már nem juthat vissza az NB II-be, ugyanis 14 pont a hátránya az első helyezett FC Nagykanizsához képest, s csak az ötödik helyen áll.

A klub most a honlapján számolt be róla, hogy közös megegyezéssel felbontotta a 2024 júniusában érkezett szakvezető, Aczél Zoltán szerződését, aki 27 bajnokin és három Magyar Kupa-mérkőzésen irányította a csapatot. Az 58 éves szakember helyét a hátralévő három meccsre az eddigi másodedző, Jásper Péter veszi át. Tudatták azt is, hogy a 2025–2026-os évadra vonatkozóan az új vezetőedző személyéről konkrét, aláírt megállapodás után számolnak be.

AZ NB III DÉLNYUGATI CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Nagykanizsa27215168–20+48 68 
2. Iváncsa27203489–23+66 63 
3. FTC II271610160–26+34 58 
4. Kaposvár27176473–31+42 57 
5. Pécsi MFC27166558–25+33 54 
6. Siófok27139550–29+21 48 
7. Paks II271251049–39+10 41 
8. Dunaharaszti271061145–42+3 36 
9. Majosi SE27971136–42–6 34 
10. MTK II27941450–51–1 31 
11. Bonyhád27941430–52–22 31 
12. FC Főnix27631833–83–50 21 
13. Szekszárd27561627–53–26 21 
14. PTE-PEAC27621924–64–40 20 
15. Gárdony-Agárd27361830–66–36 15 
16. Dunaföldvár27142221–97–76 

 

 

Legfrissebb hírek

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB I-es gólkirállyal pótolja Remili Mohamedet az NB III-as csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 14:36

Dorogra Zalaegerszegről érkezik edző, Diósgyőrből támadó

Labdarúgó NB II
2025.07.22. 09:22
Ezek is érdekelhetik