Honvéd: Olaszországban nincs helyük a fiataloknak - Mancini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.25. 20:46
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd egyik nyári szerzeménye, Andrea Mancini a tuttomercatoweb.com-nak adott nyilatkozatában elmondta, szereti a kihívásokat, ezért is hagyta el Olaszországot, ahol véleménye szerint nincs helyük a fiataloknak.



A legutóbb a Manchester City menedzsereként dolgozó Roberto Mancini fia elárulta, hogy nem sokat hezitált a Honvéd ajánlatán.

„A sportigazgató, Fabio Cordella már ismert engem, felhívta az édesapámat, majd engem, hogy elmondja a javaslatát. Lehetőségem volt egy jó nevű klubban játszani az Európa-ligában, én pedig éltem a lehetőséggel, ráadásul több olasz csapattársam is van. Minden nagyon gyorsan történt, huszonnégy órán belül megegyeztünk – kezdte Andrea Mancini, majd arra a kérdésre is válaszolt, hogy miért a Honvédot választotta. – A sportigazgató bízott bennem, illetve beszéltem a csapat olasz vezetőedzőjével, Marco Rossival is, aki édesapám csapattársa volt.”

A 20 esztendős középpályás pályafutása során megfordult már Angliában (Manchester City, Oldham Athletic) és Spanyolországban (Valladolid) is, így bátran kijelenthető, hogy kedveli a kihívásokat.

„Szeretem a külföldi kalandokat, mindig új élményekkel akarok gazdagodni. Olaszországban nem jut hely a fiataloknak, elég csak arra gondolni, hogy hány játékos próbál más országban szerencsét. Az élet nem csak a futballból áll, külföldön új tapasztalatokat szerezhetek” – folytatta a kispestiek egyik nyári szerzeménye, aki a magyar első osztályt az olasz második ligához hasonlította.

Mancini hozzátette: reméli, hogy a Honvédnál mutatott teljesítményével felkelti Luigi Di Biagio figyelmét, és meghívót kap az az olasz U21-es válogatottba.

 

Legfrissebb hírek

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10
Ezek is érdekelhetik