FTC: Sváb jól érzi magát a Cottbusnál, szerdáig eldőlhet, szerződtetik-e

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.25. 13:00
Sváb Dániel egy hete a Cottbusnál szerepel próbajátékon, s hamarosan eldőlhet a jövője. A Bundesliga 2.-ben szereplő együttes lejátszotta első felkészülési mérkőzését, s tizenhat góllal verte meg a Müllroser SV-t (17–1). A magyar balhátvéd az első félidőben játszott, azt a játékrészt 8–0-ra nyerte meg a Cottbus, és a futballista szerint szerdáig eldől a sorsa.

„Az edző a mérkőzés előtt azt mondta, tizennégy gólt kell rúgnunk, és nem kaphatunk egyet sem, de azért így sem szidott le bennünket – mondta a Ferencváros futballistája, akinek június 30-án lejár a szerződése a zöld-fehéreknél. – Élvezem a próbajátékot, mindenki nagyon rendes és segítőkész a klubnál. Napi két-három edzéssel készülünk a következő szezonra, ami eléggé fárasztó, igaz, hétfőn szabadnapot kaptunk, megpróbáltam kipihenni magam. Egyelőre nem tudom, hol folytatom a pályafutásomat, de örömmel maradnék itt. Nem mondtak még semmit a jövőmmel kapcsolatban, de szerdáig minden bizonnyal eldől a jövőm, addig is a csapattal készülök tovább.”

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
9 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
12 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
17 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik