Szivics: Megfordult a fejemben, hogy összecsomagolok

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 10:39
null
Szivics szerint a fogadási botránnyal kapcsolatban<br />nincs miért izgulnia (Fotó: Szabó Miklós)
Évek óta dolgozik Magyarországon, rangot, elismerést vívott ki magának. Nem csoda, Tomiszlav Szivics csapatai, dolgozzon bárhol, mindig jellegzetes futballal rukkoltak ki. Nincs ez másként Pakson sem. Ront azonban az összképen, hogy a Szerbiában született tréner neve immár felbukkant a fogadási botránnyal kapcsolatban is.

– Látta, hallotta?
– Muszáj foglalkozni ezzel? – kérdezett vissza Tomiszlav Szivics. – Annyira fölösleges erről beszélni, annyira szánalmas ez az egész kitalált történet, hogy szóra sem érdemes. Az idő úgyis megmondja, megmutatja majd az igazságot.

– Honnan értesült róla, hogy az ön neve is felvetődött a fogadási botránnyal kapcsolatban?
– Épp autóban ültem, edzésre tartottam, amikor felhívott egy barátom és azt mondta, ne idegesítsem fel magam, vigyázzak a vérnyomásomra, de megjelent a nevem ezzel a mocskos üggyel kapcsolatban. Mondtam neki, nekem nincs miért izgulnom. Az más kérdés, hogy bánt ez az egész, és rendkívül sértőnek érzem, hogy ilyesmiről kell beszélnem. Még az is megfordult a fejemben, hogy összecsomagolok, fogom magam, és elmegyek innen, el ebből az országból, ahol hiába dolgozom becsülettel, hiába próbálom szórakoztatni a közönséget aktuális csapatom megalkuvást nem ismerő játékával, ez a vége…

– Fontolgat válaszlépéseket?
– Még ennek is eljöhet az ideje. Na de mondom, hagyjuk ezt az egészet, felesleges olyasmiről beszélni, ami nincs, ami egyszerűen kitaláció.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY SZIVICSNEK VANNAK-E SEJTÉSEI, KIK KEVERTÉK BELE A FOGADÁSI BOTRÁNYBA, ILLETVE SZERINTE MILYEN HELYEZÉS LENNE REÁLIS A PAKSNAK A BAJNOKSÁG VÉGÉN, KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁT!

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
12 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
19 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
20 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
23 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 21:51

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 08:08
Ezek is érdekelhetik