Vidi: Még sosem lőttem egy meccsen öt gólt - Nikolics N.

Vágólapra másolva!
2013.01.20. 08:25
Ahogy arról már beszámoltunk, a Videoton labdarúgócsapata csütörtökön 17–0-s győzelmet aratott első spanyolországi felkészülési mérkőzésén a helyi negyedosztályban szereplő El Palo ellen. A fölényes sikerből Nikolics Nemanja öt góllal vette ki a részét, amelyre még nem volt példa pályafutása során.

„Korábban még sosem lőttem ennyi gólt egy mérkőzésen, ez számomra egyéni rekord. Ezzel azonban egyáltalán nem foglalkozom, helyén tudom kezelni ezt a győzelmet, akárcsak a csapattársaim. Mivel az elmúlt időszakban nagyon kemény edzéseken vettünk részt, ezért egy tréninggel felérő felkészülési mérkőzést játszottunk. Az azonban mindenképp örömteli, hogy nagy előnyünk birtokában is végig komolyan vettük a meccset, és minden helyzetből gólt akartunk lőni. Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, ez a győzelem pedig az önbizalmunknak is jót tett. Tisztában vagyunk azzal, hogy sokkal nehezebb edzőmeccsek várnak ránk, de ahogy tavaly, úgy ezúttal is szeretnénk jó eredményeket elérni itt, Spanyolországban a felkészülési időszakban" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Nikolics Nemanja. Nikolics Nemanja.

Legfrissebb hírek

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
1 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
3 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
5 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
17 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik