Örömjátékkal kezdte az évet a Videoton

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 19:14
null
Nikolics végül öt góllal zárt (Fotó: NS-archív)
A Videoton könnyed edzőmeccsel kezdte meg a 2013-as esztendőt Marbellán, ahol az El Palo ellen a félidőben 6–0-ra vezetett, a végén pedig 17–0-ra legyőzte spanyol negyedosztályú ellenfelét.

Az edzőközpont helyett egy eldugott, de remek minőségű pályán csapott össze a két csapat. A vidi.hu beszámolója szerint a Videoton nagy iramot diktált a meccs elején, s már a 8. percben vezetést szerzett Filipe Oliveira révén. A spanyol rivális át sem nagyon tudott jönni Tomas Tujvel kapujának térfelére, míg a Vidiből 2-3 játékos rendszeresen megjátszható volt.

A 33. percben már 5–0 volt a Vidi javára, az első félidő hatgólos magyar előnnyel zárult, de lehetett volna 8–0 is, ha a játékvezető nem túl szigorú két magyar találatnál. Oliveira és Nikola Mitrovics így is duplázott.

Azért azt tudni kell, hogy az El Palo az eredetileg kijelölt ellenfélhez, az ukrán Dnipro Dnipropetrovszkhoz képest sokkal szerényebb színvonalat képviselt.

Az El Palo a spanyol bajnoki rendszer negyedosztályában szerepel. Az ibériai rendszerről azonban tudni kell, hogy a 20-20 csapatos élvonal és Segunda División mögött a harmadosztály (Segunda B) négy, 20-20 csapatos csoport van, s ez alatt van a negyedosztály (amely nevében harmadosztály: Tercera División), amelyet 18, egyenként 20 csapatos csoportra osztottak. Az El Palo a 9-es számú csoportban áll a hatodik helyen.

A második félidő elején hét perc alatt három gólt szerzett a szinte teljesen átalakított Videoton, Nikolics Nemanja tíz perc alatt mesterhármast ért el. A 70. percben 12–0-nál Zsótér Donátot lehozta Joan Carillo megbízott edző, aki már a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy a kemény alapozó edzések után felszabadult játékot vár az edzésnek beillő találkozón. Zsótér helyére aztán nem állt be senki, így emberhátrányban játszott a hajrában a Videoton, amely így is folyamatosan támadt, és újabb gólokat szerzett, egy pillanatig sem lazított fáradt riválisa ellen.

A vége 17–0 lett, az edzőtáborban a következő ellenfél egy hét múlva – a Vidivel azonos hotelben megszálló – Dinamo Moszkva lesz, sokkal nehezebb mérkőzésen.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

VIDEOTON–EL PALO (spanyol IV.) 17–0 (6–0)

Marbella

VIDEOTON. 1. félidő: Tujvel – Szolnoki, Szekeres, Vinícius, Héctor Sánchez – Mitrovics, U. Nikolics, Haraszti, Zsótér, Oliveira – Torghelle. 2. félidő: Tujvel (Somodi) – Brachi, Kaká, Caneira, Zsótér – U. Nikolics (Paraiba), Luque, Kleinheisler, Kovács I., Gyurcsó – Nikolics N.

G: Oliveira (8., 29.), Mitrovics (14., 33. – a másodikat 11-esből), Haraszti (20.), Torghelle (44. – 11-esből), U. Nikolics (47.), Nikolics N. (51., 57., 61., 77., 82.), Kovács I. (52.), Paraiba (68., 84.), Kleinheisler (75.), Gyurcsó (81.)

Forrás: vidi.hu
Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Minden jegy elkelt a Fehérvár és a Debrecen sorsdöntő összecsapására

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:31

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23
Ezek is érdekelhetik