Labdarúgás: egy bajnokságban a Fradi és a Steaua?

Vágólapra másolva!
2013.01.08. 09:04
A jégkorongbajnoksághoz hasonlóan a labdarúgásban is egy év alatt akár többször megmérkőzhetne egymással a Ferencváros és a Steaua Bucuresti. Amennyiben létrejön a magyar-román közös futballbajnokság.

Maga az elképzelés nem számít újdonságnak. A kosárlabda-bajnokságokban már évekkel ezelőtt különböző ligákba vonultak az országok. Ez a lépés sokkal színvonalasabb meccseket eredményezett, így a klubok több támogatót tudtak bevonni, még akkor is, ha az utazási költségek kissé magasabbak voltak.

A manna.ro arról ír, hogy a román bajnokságban egyre több klub jelent csődöt. Így a ligaelnök, Dumitru Dragomir is abban gondolkodik, hogy szövetkezzen a magyarokkal. A közös magyar-román ligában olyan csapatok küzdenének, mint a Steaua, a Dinamo, a Rapid, a Kolozsvári CFR, az FC Vaslui, az Astra Giurgiu, a Petrolul Ploiesti, a Pandurii Targu Jiu, a Galaci Oţelul egyik részről, illetve a Ferencváros, az Újpest, a Győri ETO, az MTK, a Debrecen, a Budapest Honvéd, a Videoton, az MVM Paks és a Kecskeméti TE a másikról.

Ez sok mindenkinek tetszene is, de leginkább a romániai közvetítési jogokat birtokló RDS-RCS-nek. A cég ugyanis 90 millió eurót fizetett ki a román bajnokság közvetítési jogaiért, és az volt a kérése, hogy a kevesebb találkozó érdekében 14 csapatra szűkítsék a romániai első osztályt. Ebbe viszont a csapatok nem mentek bele, így a tévétársasági keze némileg meg van kötve.

A közös magyar-román fociliga ezt a problémát már megoldaná, mert az elképzelések szerint 14 csapattal rajtolna. A kivitelezésig azonban sok mindenre szükség van még. Például át kellene gondolni, hogy egy Fradi–Steaua vagy egy Dinamo–Újpest találkozó milyen rendfenntartói pluszköltségeket jelentene.

SZAVAZÁS

Ön jó ötletnek tartaná labdarúgásban is a magyar-román közös ligát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
15 órája

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
19 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24
Ezek is érdekelhetik