Honvéd: közel a visszatéréshez az első számú kapus

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 13:51
Hamarosan visszatérhet a decemberi műtéte után lábadozó Kemenes Szabolcs, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd kapusa. A kapuvédő felépülése jó ütemben halad, az is elképzelhető, hogy már a szerdai, Veszprém elleni felkészülési mérkőzésen ott lehet a pályán.

„A múlt héten már edzegettem, de úgy döntöttünk, hogy még nem lépek pályára. Mától viszont még intenzívebben tréningezhetem, aminek nagyon örülök. Remélem, mostantól panaszmentes leszek, ez ugyanis nagyon fontos mindig, pláne a felkészülési időszakban. Azt még nem tudom, hogy a szerdai, Veszprém elleni találkozón beállhatok-e a kapuba, de már nagyon szeretnék védeni” – nyilatkozta Kemenes Szabolcs a honvedfc.hu-nak.Kemenes Szabolcs a honvedfc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
6 órája

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
8 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
9 órája

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
10 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
16 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
18 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21
Ezek is érdekelhetik