DVTK: „A legjobb három között kell végeznünk a bajnokságban"

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 17:57
Francisco Gallardo, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK spanyol középpályása szerint a legjobb háromban kell végezniük a bajnokságban, és reméli, élvezi majd a szakmai stáb bizalmát, mert csak így lehet igazán jól játszani.

„A DVTK-nak a legjobb három között kell végeznie a bajnokságban, ezért alakították ki ezt a csapatot, és ez kell, hogy legyen a célunk. Remélem, sikerül is odaérnünk a dobogóra, és a következő idényben szerepelhetünk az európai kupaporondon" – nyilatkozta Francisco Gallardo a dvtk.eu-nak.

„Bízom benne, hogy azt a Gallardót, akit megismert a diósgyőri publikum, ismét láthatják majd, azaz úgy tudok teljesíteni, ahogy az ideszerződésem utáni fél évben. Persze ehhez az is kell, hogy élvezzem a szakmai stáb bizalmát, s azt, hogy fontos vagyok a klubnak. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy felszabadultan, jól játsszak, bizalom nélkül ugyanis nehéz megfelelően teljesíteni" – tette hozzá a 33 éves spanyol jobb oldali középpályás.

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
3 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
18 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik