Haladás: Simon és Tóth nem, Radó talán játszhat

Vágólapra másolva!
2012.10.04. 17:36
Nincs könnyű helyzetben a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás vezetőedzője, Artner Tamás, mert hetek óta sérülés- és betegséghullám söpör végig csapatán. Simon Ádám és Tóth Péter biztosan nem játszhat hétvégén a Kaposvár ellen, Radó András viszont talán a kispadra leülhet már.

„Már egy hónapja megsérültem, azóta hol edzettem, hol nem, de mivel a tréningek után csak rosszabbul lettem, így egy hete pihenek. Az akupunktúráskezelésnek és a gyógytornának köszönhetőenjavult az állapotom, így csütörtökön ismét megpróbálkozok az edzéssel. Remélem, nem lesz semmi gond, és szombaton a Kaposvár ellen már legalább a kispadra leülhetek. De mondom, először tudjak normálisan edzeni" – nyilatkozta Radó András a klub hivatalos oldalának.

A sérült Simon Ádám és Tóth Péter biztosan nem játszhat hétvégén a Kaposvár ellen bajnokin:

„A múlt héten már kaptam egy kezelésta fővárosi klinikán, szerdán ismét, legközelebb három hét múlva jövök. Lekopogom: jobban érzem magam, mint korábban, szóval talán tényleg segít ez a terápia. A doktor úr azt mondta, hogy jövő héten mozoghatok először, hiszek neki, de igazán akkor hiszem el, ha már tényleg tudok futni" – mondta Tóth Péter, aki a gerinccsigolyáival bajlódik hetek óta.

„Korábban megpróbálkoztam az edzéssel, elutaztam a csapattal a mezőkövesdi edzőtábora is, de nem tudtam tréningezni, így azóta pihenek. Sajnos lumbágóm van, ami idegbecsípődéssel is jár. Egyik orvos három, a másik egy hetet jósolt, úgyhogy remélem, hogy a kezelések megteszik hatásukat, és körülbelül két hét múlva ismét tréningezhetek" – fogalmazott Simon Ádám.

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51

NB I: montenegrói válogatott érkezett a DVTK-hoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 17:46
Ezek is érdekelhetik