„Rettentően izgultam, ez a felnőttválogatott, meg akartam magam mutatni az első meccsemen”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.03.16. 09:15
A magyar férfi kézilabda-válogatott két újoncot is avatott a Montenegró elleni Eb-selejtezőn. Közülük a több poszton is bevethető Tóth Péterrel beszélgetett az NSO Tv.

„Rettentően izgultam, ez a felnőttválogatott, itt bizonyítani akar mindenki. Én pedig még inkább meg akartam mutatni magam az első meccsemen” – mondta az NSO Tv-nek Tóth Péter, aki az idegenbeli, Montenegró ellen 29–26-ra megnyert Eb-selejtezőn lépett először pályára a magyar férfi kézilabda-válogatottban. 

Videónkban azt is elmondja, milyen visszajelzést kapott Chema Rodrígueztől, kihez fordul a válogatottban a kérdéseivel, illetve jobbszélsőként vagy jobbátlövőként érzi-e magát jobbnak. Továbbá szóba kerül a vasárnapi, hazai közönség előtti, Montenegró elleni Eb-selejtező is. 

A Montenegró elleni első összecsapáson kisebb húzódás vagy betegség miatt kimaradt a jobbátlövő Ilic Zoran, a balszélső Krakovszki Bence és a beálló Bánhidi Bence, hármójuk közül a Szeged beállója már a többiekkel edzett Felcsúton, de csak vasárnap derül ki, hogy pályára léphet-e. Az első meccsen Rosta Miklós nagyszerűen lépett előre első számú beállóvá, és ha újra lesz olyan kimagasló kapusteljesítmény a magyar csapatban, mint szerdán Palasics Kristófé volt, nagyon jó esélyünk lesz arra, hogy megszerezzük az újabb két pontot, a csoport élén maradjunk, és kijussunk a jövő évi Európa-bajnokságra.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. CSOPORT, 4. FORDULÓ,
17.30: Magyarország–Montenegró, Tatabánya (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

1. MAGYARORSZÁG

3

3

98–81

6

2. Montenegró

3

2

1

93–92

4

3. Finnország

3

1

2

73–82

2

4. Szlovákia

3

3

88–97

0

a 2. csoport állása

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bartucz László (Tatabánya), Nagy Benedek (Balingen-Weilstetten – Németország), Palasics Kristóf (Benfica – Portugália)
 Jobbszélsők:  Imre Bence (Kiel – Németország), Krakovszki Zsolt (Wetzlar – Németország)
Jobb­átlövők:  Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC), Tóth Péter (Csurgó)
Irányítók:  Fazekas Gergő (Wisla Plock – Lengyelország), Hanusz Egon (Benfica – Portugália), Lékai Máté (FTC)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Papp Tamás (Csurgó), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti – Románia), Sipos Adrián (Melsungen – Németország)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Győri Mátyás (FTC), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
Balszélső: Bóka Bendegúz (Balatonfüred)

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbított orosz beállójával a Szeged

Kézilabda
15 órája

Kézilabda: Décsi Gábor 23-szor védett a spanyol élvonalban – körkép

Kézilabda
2025.05.25. 20:27

A Flensburgé az arany; Imre Bencéék Sipos Adriánékat felülmúlva bronzérmesek az Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.25. 19:36

„Halálos csend lett a csarnokban” – a bajnoki döntő közben lett rosszul a Kolstad kézilabdaedzője

Kézilabda
2025.05.21. 22:33

Férfi kézilabda: a nyártól magyar kapuspárossal állhat fel a Melsungen

Kézilabda
2025.05.21. 09:24

Jövő pénteken kezdődik a döntő a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.20. 16:01

Tomori Győző: Most végre mi éltünk a lehetőséggel

Kézilabda
2025.05.20. 14:09

Marco Rossi: Inspirációt kell merítenünk a Paks csapatjátékából

Magyar válogatott
2025.05.20. 13:42
Ezek is érdekelhetik