FTC: megtartotta első edzését az új holland edző - fotók

Vágólapra másolva!
2012.08.21. 19:53
null
Moniz megtartotta az első edzését a Fradinál (Fotók: Veres Viktor)
Mint arról korábban már beszámoltunk, a holland Ricardo Moniz váltja a távozó Détári Lajost a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros kispadján. Az új vezetőedző délután már megtartotta első edzését is, a támadásokat gyakoroltatta – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Délelőtt érkezett Magyarországra, délután pedig már meg is tartotta első edzését az új holland edző, Ricardo Moniz.

A fradi.hu beszámolója szerint a szakember a másfél órás tréningen főleg támadásvezetéseket gyakoroltatott a labdarúgókkal, és nagy vehemenciával vetette bele magát a munkába.

A szokásos bemelegítést követően a labdarúgók pozíciós feladatokat, majd támadásvezetéseket gyakoroltak. Moniz – ha a kivitelezés minősége úgy kívánta – többször is megszakította a tréninget, és személyre lebontva elmagyarázta, hogy pontosan mire gondolt.

Az új vezetőedző a teljes tréning alatt hajtotta a játékosokat, a gyakorlatokat közvetlen közelről figyelte, hangos szóval osztogatta a tanácsokat, és egy-egy szép mozdulat, lövés, vagy meglátást követően elégedetten csapta össze tenyerét.

Egy-egy gyakorlat végén a holland tréner összehívta a játékosokat, és hevesen gesztikulálva összegezte a látottakat, felhívta a figyelmet a hibákra.

RICARDO MONIZ MEGTARTOTTA ELSŐ EDZÉSÉT A FRADINÁL

A FradiMedia videója

Az új holland edző meg is mutatta, hogyan képzeli el a végrehajtandó feladatokat
Az új holland edző meg is mutatta, hogyan képzeli el a végrehajtandó feladatokat
Legfrissebb hírek

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
30 perce

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
13 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
16 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
18 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 21:09

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57
Ezek is érdekelhetik