FTC: 69 millió forint Moniz éves keresete - sajtóértesülés

Vágólapra másolva!
2012.08.28. 07:24
Ricardo Moniz, a labdarúgó NB I 10. helyén álló Ferencváros új vezetőedzője évi 250 ezer eurót (69 millió forintot) keres Magyarországon – értesült a Blikk.

A nemzetközileg is elismert tréner az aheute.at internetes oldal információi szerint az osztrák Red Bull Salzburgnál még magasabb fizetésért, évi egymillió euróért (277 millió forint) dolgozott. A legutóbbi kiírásban a csapatával bajnoki címet és Osztrák Kupát nyerő szakember Ausztria legjobban fizetett edzője volt.

A tréner a legjobban kereső magyarországi edzők közé tartozik, akárcsak Paulo Sousa. A Blikk úgy tudja, hogy a Videotonnál egy éve edzősködő portugál szakember fizetése minimum havi 20 ezer euró (5.5 millió forint).

Néhány esztendővel ezelőtt a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) még Sousa és Moniz fizetésénél is többe került az, hogy külföldi kapitánytól várta a válogatott kijutását egy-egy világversenyre. A holland Erwin Koeman 2008 májusától 2010 júliusáig havi 30 ezer eurót (8.3 millió Ft) tett zsebre, míg a nemzeti csapatot 2003 decemberétől két éven át irányító német Lothar Mätthaus szerződése szerint állítólag évi 200 ezer eurót (55 millió Ft) kapott, ám különböző marketingszerződéseken keresztül további 200 millió forintot vett fel.

Legfrissebb hírek

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
29 perce

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
13 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
16 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
18 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 21:09

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57
Ezek is érdekelhetik