Siófok: ismét jelentősen átalakul a játékoskeret

Vágólapra másolva!
2012.06.24. 10:56
Tavalyhoz hasonlóan ismét alaposan kicserélődik a labdarúgó NB I-ben szereplő Siófok játékosállománya. Eddig csak távozók voltak, azonban a klub szakmai igazgatója gőzerővel dolgozik a keret megerősítésén, így a vasárnapi Nemzeti Sportnak most már régi-új érkezőkről is beszámolhatott.

„Ami biztos, eddig Gál András érkezett az MTK-tól, valamint a Kiss Máté, Molnár Tibor, Varga Tamás, Windecker József négyes a Győri ETO-tól, újra megszereztük kölcsönbe Pál Szabolcsot a Diósgyőrtől és Fejes Andrást a Videotontól. Középpályásunk, az előző szezonban nyolc gólig jutó Melczer Vilmos pedig egy évvel meghosszabbította szerződését” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Horváth Károly szakmai igazgató.

Kérdéses a korábbi válogatott támadó, Sowunmi Thomas jövője, ugyanis lejárt a megállapodása a Siófokkal.

„Sowunmi Thomas ennek ellenére továbbra is velünk edz, hamarosan kiderül, hol folytatja pályafutását”- tette hozzá a szakvezető.

Az sem elképzelhetetlen, hogy a 21 esztendős csatár, a legutóbb az olasz hatodik ligás Sulmonában futballozó Bajner Bálint is Siófokra igazol, ügyében még folynak a tárgyalások.

A tavaszt a Bp. Honvédban töltő Bojan Bozsoviccsal szerződést bontott a klub, és biztos, hogy elmegy Siófokról a kameruni középpályás, Eugene Fomumbod és a kapus Milinte Árpád.

SIÓFOK

Érkezők: Bojan Bozsovics (montenegrói, Budapest Honvéd – lejár a kölcsönszerződése), Fejes András (Videoton – ismét kölcsönbe), Gál András (MTK), Horváth Attila (FC Ajka – lejár a kölcsönszerződése), Pál Szabolcs (DVTK – ismét kölcsönbe) Kiss Tibor, Molnár Tibor, Varga Tamás, Windecker József (Győri ETO – mind a négyen kölcsönbe)

Távozik/távozhat: Bojan Bozsovics (montenegrói, ?), Egerszegi Tamás (Újpest – lejár a kölcsönszerződése), Fejes András (Videoton – lejár a kölcsönszerződése), Eugene Fomumbod (kameruni, ?), Haraszti Zsolt (Videoton – lejár a kölcsönszerződése), Heffler Norbert(Paks – lejár a kölcsönszerződése), Horváth Attila (?), Huszák Tamás (DVSC-DEAC – lejár a kölcsönszerződése), Milinte Árpád (?), Nagy István (Paks – lejár a kölcsönszerződése), Pál Szabolcs (DVTK – lejár a kölcsönszerződése), Simon Attila (Paks), Sowunmi Thomas (lejár a szerződése)

Kiszemeltek: Andorka Péter (Pécs), Bajner Bálint (Sulmona, olasz hatodosztály), Egerszegi Tamás (Újpest), Heffler Norbert(Paks), Vári Barnabás (Paks – kölcsönbe), Bohner Roland (Paks – kölcsönbe), Pap Roland (Paks – kölcsönbe), Sowunmi Thomas (szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik