NB I: Újpesten szóba sem került a vezetőedző menesztése

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.04.02. 14:41
Címkék
Nincs szó Zoran Spisljak vezetőedző menesztéséről a labdarúgó NB I-ben 12., a kiesés ellen harcoló Újpest FC-nél.

Péteri János, az egyesület kommunikációs munkatársa hétfőn az MTI érdeklődésére elmondta, reggel klubigazgatói megbeszélést tartottak, de ezen nem került szóba az edzőváltás.

„Tulajdonképpen nem történt más, minthogy valóban rossz játékkal, 5–1-re kikaptunk a Debrecentől. Természetesen a vereségről a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet úr is értesült, de Zoran Spisljak menesztéséről nincs szó" – fogalmazott Péteri, aki hozzátette, a vezetőedzőt nagyon megviselte a mutatott játék és a végeredmény, ezért is nem ő, hanem Marc Leliévre másodedző vett részt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„A szakmai stáb feladata most az, hogy kielemezze a találkozón elkövetett hibákat és kijavítsa azokat a következő összecsapásig" – mondta Péteri.

Az Újpest szombaton a Pécs vendégeként lép pályára a bajnokság 23. fordulójában, jövő szerdán pedig a Magyar Kupa elődöntős párharcának visszavágóján fogadja a Debrecent, amely az első meccsen 2–1-re nyert.

A lila-fehérek idei mérlege egy-egy győzelem és döntetlen, valamint három vereség a bajnokságban, a csapat csak egy ponttal előzi meg a kieső helyen álló Vasast.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn a DVTK és a PMFC is menesztette vezetőedzőjét.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2011–2012-ES SZEZONJÁBAN
2011. augusztus 10.: Újpest, Mészöly Géza helyett Zoran Szpisljak
2011. augusztus 15.: Vasas, Komjáti András helyett Marijan Vlak
2011. augusztus 16.: Ferencváros, Prukner László helyett Nagy Tamás
2011. augusztus 30.: Ferencváros, Nagy Tamás helyett Détári Lajos
2011. augusztus 27./szeptember 1.: ZTE, Csank János helyett Prukner László
2011. október 24./26.: Lombard FC, Véber György helyett Bene Ferenc
2011. november 23./december 13.: Kecskemét, Tomiszlav Szivics helyett Török László (szakmai igazgató)
2011. december 14./19.: Haladás, Aczél Zoltán helyett Artner Tamás
2012. január 16./17.: Vasas, Marijan Vlak helyett Urbán Flórián
2012. március 5./6.: Győri ETO, Csertői Aurél helyett Pintér Attila
2012. április 2: Diósgyőri VTK, Benczés Miklós helyett Szentes Lázár (ideiglenesen)
2012. április 2: Pécsi MFC, Mészáros Ferenc helyett (?)

 

Legfrissebb hírek

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
18 perce

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
18 perce

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
18 perce

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
33 perce

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
56 perce

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 órája

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
1 órája

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik