Vasas: Létszámcsökkentés, minőségi érkezők, fő a bennmaradás - Vlak

Vágólapra másolva!
2011.12.13. 07:26
Marijan Vlak, a labdarúgó NB I 12. helyén telelő Vasas horvát szakvezetője az angyalföldi klub hivatalos honlapján értékelte a sok nehézséget hozó őszt, és vázolta, hogyan készülnek a nem kevésbé embert próbáló tavaszra.

Marijan Vlak úgy véli, miután menet közben vette át a csapat irányítását, meglehetősen behatároltak voltak a lehetőségei – ez az egyik oka annak, hogy a Vasas kevés gólt szerzett az ősszel.

„Nem lehetett más a célom, mint hogy jó és kemény védekezéssel szilárdabbá tegyük a gárdát, és így minél kevesebb gólt kapjunk – elemzett a horvát tréner. – Talán ennek is betudható az, hogy az előrejáték egy kicsit gyengébbre sikerült. Ez sínylette meg azt, hogy stabilabbak legyünk hátul, és ezzel több pontot szerezzünk."

A szakvezető ugyanakkor jelezte, a téli felkészülés során mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy javítsák a támadójátékot – ez új futballisták bevonásával is történhet.

„Természetesen a klub anyagi lehetőségei határozzák meg, hogy kik kerülnek majd végül hozzánk. Nagyon nehéz a téli szünetben olyan labdarúgókat találni, akik szabadon igazolhatók, és a képességeik is megfelelők. Az biztos, hogy frissítenünk kell a keretet. Olyanokkal szeretnék együtt dolgozni, akikben van „szív" a játékhoz. Némileg csökkentenünk kell a létszámot, és ahhoz, hogy tavasszal jó csapatot alkossunk, legalább két-három minőségi játékos érkezése elengedhetetlen."

A tavaszi kilátásokkal kapcsolatban Vlak elmondta: „Elsődleges célunk nem lehet más, mint hogy minél hamarabb bebiztosítsuk az élvonalbeli tagságunkat."

Legfrissebb hírek

BL: „Ha a Zagreb hozza, amit tud, továbbjut” – volt Fradi-edző

Bajnokok Ligája
2019.08.12. 13:12

PMFC: a volt Fradi-edző hat pontban a Jarni-hatásról

Labdarúgó NB I
2014.11.26. 08:32

Videó: Vlak emlékei - bukás a Vasassal, FTC-remények

Labdarúgó NB I
2014.05.18. 10:05

Vlak emlékei – Ferencvárosi remények, bukás a Vasassal

NSO Tv Labdarúgás
2014.05.18. 10:00

Zágrábtól Barcelonáig - kemény kritika a volt Fradi-edzőtől

NSO Tv Labdarúgás
2014.04.19. 08:39

Videó: kemény kritika a volt Fradi-edzőtől - exkluzív riport

Minden más foci
2014.04.19. 08:20

Vasas: Vannak olyan játékosaim, akiknek nincs helye itt - Vlak

Labdarúgó NB I
2011.10.09. 11:40

Vasas: Vlak egyik volt csapatát már legyőzte, most a Vidi ellen készül

Labdarúgó NB I
2011.09.17. 12:38
Ezek is érdekelhetik