Vasas: Vannak olyan játékosaim, akiknek nincs helye itt - Vlak

Vágólapra másolva!
2011.10.09. 11:40
Marijan Vlak, a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, hamarosan számos játékosától megválik az együttes.

„Neveket most még nem szeretnék mondani, de előbbi kategóriába azok a fiatalok tartoznak, akik vagy már bekerültek a nagycsapat kezdőjébe, vagy annak a közelében járnak – válaszolta Vlak arra a kérdésre, hogy vannak olyan játékosai, akikben kellemesen csalódott, illetve olyanok, akiktől többet várt volna. – Viszont vannak olyanok is a keretben, akiknek nincs helyük a Vasasnál, tőlük minden bizonnyal el fogunk köszönni.”

A szakember az fcvasas.com-nak elárulta, az NB III-ban szereplő második számú csapattól három-négy fiatal játékos is felkerülhet az első együtteshez a közeljövőben, és a tréner a próbajátékosokról, a Ciprusról hazatérő Kovács Dánielről és Bradley Hudson-Odoiról is beszélt.

„Mindkét játékos érdekes a számunkra. A klub lehetőségeitől függ, hogy most tudjuk-e őket szerződtetni, vagy ezzel várnunk kell még egy keveset. Illetve azt is át kell gondolnunk, hogy olyan posztokra hozzuk őket, ahol valóban szükségünk van rájuk” – jelentette ki Vlak, aki szerint hamarosan „jó néhány játékos távozni fog”.

A szakember azt is elmondta, várhatóan a jövő héten már számíthat a sérüléssel bajlódó Kovács Gáborra, Sütő Lászlóra, Papizsanszkij Artúrra, Gáspár Józsefre és Kasali Casalra, ám Jusuf Dajic meghúzódott a csütörtöki edzésen, így kérdéses, mikor tréningezhet újra.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
9 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09
Ezek is érdekelhetik