FTC: öten távozhatnak, Gyömbérért 200 ezer eurót kellene fizetni

Vágólapra másolva!
2010.12.10. 08:21
null
Liban Abdi (középen) is távozhat az Üllői útról (Fotó: Veres Viktor, archív)
Igor Pisanjuk és Sam Stockley után újabb játékosok hagyhatják el a Ferencvárost, míg a zöld-fehérekkel hírbe hozott Gyömbér Gáborért a Nemzeti Sport információi szerint 200 ezer eurót kellene fizetni a Pápának.

A Ferencváros vezetői a téli szünetben nem az alapcsapat tagjai között szelektálnának, sokkal inkább olyan futballistáktól búcsúzhat el a klub, akik alig-alig játszottak az őszi szezonban.

Köztük lehet a saját nevelésű Fülöp Noel – a védő korábban szinte alapembernek számított, tavaly aztán kölcsönadták a Szigetszentmiklósnak, visszatérése után pedig ősszel is csupán az NB II-es csapatban szerepelt. Szerződése a nyáron lejár, így érthető az eladási szándék, de az is lehet, hogy újra kölcsönadja a Fradi. Információnk szerint a ZTE szívesen látná a játékost.

Úgy tudjuk, a Rapid Wientől kölcsönkapott Nagy Patrik is búcsúzni készül. A Ferencváros nem marasztalja a holland csatárt, Frank Wiafe Danquah-t és az argentin Iani Martin Verónt sem, továbbá rajtuk kívül Liban Abdi is klubot váltana. A norvég és szomáliai útlevéllel rendelkező támadó helyzete nem könnyű, hiszen 2012 nyaráig köti megállapodás a Ferencvároshoz.

Noha a klub sem a távozók, sem az esetleges kiszemeltek nevét nem kívánja nyilvánosságra hozni, elterjedt, hogy a Pápa együttesében kiválóan teljesítő Gyömbér Gábor lehet az egyik új játékos.

A futballista a Nemzeti Sportnak elmondta, hallott a hírről, de másfél évig szerződés köti a Lombardhoz, így először nem vele kell megegyezni.

Gyömbér Gáborért tehát fizetni kell, és információnk szerint 200 ezer euró (mintegy 56 millió forint) az ára az utánpótlás-válogatott középpályásnak.

GYÖMBÉR GÁBOR NYILATKOZATÁT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
3 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
9 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
10 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
17 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
17 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
18 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
19 órája
Ezek is érdekelhetik