Világválogatott játékossal erősített az ETO

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 15:18
null
Amrani jelentős erősítést jelenthet az ETO-nak (Fotó: etofutsal.hu)
A Duna Takarék ETO futsalcsapatának csütörtöki sajtótájékoztatóján a spanyol vezetőedző, Paco Araujo mellett bemutatták az együttes legújabb igazolását, a marokkói Fuad Amranit, aki a világválogatottban is pályára léphetett már.

A spanyol állampolgársággal is rendelkező Amrani kétszer szerepelt a világválogatottban, amelynek színeiben legutóbb Líbiában egy csapatban játszott Balázs Zoltánnal, a győriek kapusával.

Az etofutsal.hu közlése szerint a győri gárda – amelyhez a napokban visszaérkezett brazil légiósa, Willian Neris – egy vagy két nemzetközi klasszissal még mindenképpen erősít a közeljövőben.

Az erős keretre szükség is lesz, mivel augusztus 16. és 19. között Győrben kerül sor a futsal Bajnokok Ligája csoportselejtezőjére, ahol az ETO az angol, a svájci és az andorrai bajnokkal csap össze.

A csütörtöki sajtótájékoztatón sor került az új vezetőedző, Paco Araujo bemutatására is. A 37 éves spanyol szakember 12 évet játszott hazájában, Európa legerősebb bajnokságában, öt idényen keresztül a Barcelonát erősítette.

Araujo, aki a jelenlegi legmagasabb szintű futsaledzői képesítéssel rendelkezik, elmondta, szakvezetőként idővel legalább ugyanoda el akar jutni, mint ahová játékosként tette. Újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: könnyen elképzelhető, hogy kapcsolatának köszönhetően hamarosan lesz ETO–Barcelona mérkőzés – olvasható a győri klub honlapján.

Legfrissebb hírek

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
2025.10.20. 07:21

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Az Újpest elvette a Nyíregyháza veretlenségét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 21:56

A Nyíregyháza kiütötte az előző idény döntősét; továbbra is hibátlan a címvédő

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 22:13

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14
Ezek is érdekelhetik