MTK: Pölöskei lesz a tartalékok edzője, Domonyai szerint nem gyengültek

Vágólapra másolva!
2010.06.15. 13:10
Pölöskei Gábor lesz ősztől a másodosztályban szereplő MTK II labdarúgó-együttesének vezetőedzője. A Hungária körúton az első csapat kerete erősen képlékeny, Garami József szakmai igazgató az elkövetkezendő napokban dönt arról: kikből építi fel az új MTK-t, tekintve, hogy a játékoskeretben nagy mozgás várható.

Domonyai László klubigazgató szerint viszont nem gyengül a csapat. „A Fradihoz távozó Rodenbücher István tizenkét évet húzott le az MTK-ban, az ő posztjára most a Pécsen kölcsönben futballozó Sütő Lászlót hozzuk vissza. A felépült Kanta József pedig visszaveszi azt a szerepkört, amelyet Szatmári Lóránd töltött be, a visszatérő Gosztonyi András Kulcsár Tamás posztját válthatja ki, míg Lázok János helyén Eppel Mártont és Tischler Patrikot versenyeztetnénk" vázolta a jövőt az elöljáró.vázolta a jövőt az elöljáró.

A reménybeli erős MTK-ban biztosan nem jut szerep a három kapusnak, Szántai Leventének, Szentpéteri Viktornak és Nenad Filipovicsnak, Hegedűs Lajos ugyanakkor visszatér a PMFC-től.

Kérdéses a kölcsönben lévő Hrepka Ádám, Urbán Gábor, Bori Gábor és Nagy Gábor jövője, mint ahogy Pál András és Pintér Ádám iránt is van kereslet. Hidvégi Sándort pedig már el is vitték, ő a Videotonban folytatja pályafutását, bár a fehérváriak szívesen szerződtetnék Gosztonyit is.

Legfrissebb hírek

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
4 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17

Révész Attila: Minket meg akarnak erőszakolni, de nincs elegendő magyar játékos

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 12:48
Ezek is érdekelhetik