Ligakupa: nagyon motiváltak a döntő előtt a paksi játékosok

Vágólapra másolva!
2010.04.27. 18:58
Kis Károly, a Paks vezetőedzője a szerdán megrendezendő Ligakupa-döntő előtt adott nyilatkoztában arról beszélt, hogy játékosai nagyon motiváltak, és ha mindenki úgy teszi a dolgát, ahogy a sorozatban korábban, ugyanannyi esélye lesz tolnai csapatnak, mint a DVSC-TEVA-nak – olvasható a paksifc.hu-n.
„Nagy utat tettünk meg, rangos ellenfeleket sikerült legyőznünk. Büszkék vagyunk rá, hogy olyan csapatokon jutottunk túl, mint a ZTE, a Győr, az Újpest vagy a Ferencváros. Így bekerülni a döntőbe nem kis fegyvertény. Végig komolyan vettük a Ligakupát, és így lesz ez a döntőben is. Persze figyelnünk kell a bajnoki szereplésünkre is, de ezt a mérkőzést is kiemelten kezeljük. Nagyon motivált a csapat, amire a Debrecen ellen szükség is lesz. Ellenfelünk remek csapat, amely több fronton is helyt tud állni. Bekerült mindkét kupa döntőjébe, és a bajnoki cím megszerzésére is van esélye. Nagyon jó mérkőzésre van kilátás, és ha mindenki úgy teszi majd a dolgát, mint az eddigi Ligakupa-mérkőzéseinken, ugyanannyi esélyünk lesz a győzelemre, mint a Debrecennek” – nyilatkozta Kis Károly a klub hivatalos honlapjának.
Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
11 órája

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37

„Néhányan az ég felé emelték a kezüket...” – lapszemle az angol Ligakupa-döntő után

Angol labdarúgás
2025.03.17. 09:17
Ezek is érdekelhetik