Harcba szálltak a televíziós társaságok a magyar bajnoki mérkőzések közvetítéséért – de vajon ér-e ennyit a honi labdarúgás? Muszbek Mihály szerint egyszerű a magyarázat: „a Ferencváros ötven százalékkal emelte az árat.”

Fotó: Németh Ferenc (archív)
Úgy néz ki, cirkusz és Fradi kell a népnek!

Fotó: Németh Ferenc (archív)
Úgy néz ki, cirkusz és Fradi kell a népnek!
A pénzügyi szakember szerint a bajnokság ugyanannyit ér, mint egy évvel ezelőtt, de a zöld-fehérek visszajutása az élvonalba megemeli az árat.
„A szurkolói érdeklődés adja ezt az összeget – magyarázta a Nemzeti Sportnak Muszbek Mihály. – Látni kell: a televíziós társaságok ezúttal a reményt fizetik meg, hiszen rengeteg reklámidőt kell eladniuk ahhoz, hogy megérje a befektetésük. Az érdeklődés visszatért, ennek viszont egyértelműen örülni kell.”
Sokak szerint a Digi Tv a megjelenésével csupán feltornázta az árakat, ám Muszbek Mihály szerint ez képtelenség.
„Erről aligha lehet szó. Az viszont hatalmas hiba lenne, ha olyan televíziós társaság kapná a közvetítési jogokat, amelynek nincs országos lefedettsége, így nézője sem. Ez csak vitát és veszekedést szül. Az egész országban fogható tévécsatornára van szükség” – tette hozzá Muszbek.
Mint korábban megírtuk: a Sport Tv élni kíván az NB I-es közvetítések opciós jogával, és az erről szóló dokumentumot már eljuttatta a Magyar Labdarúgó-szövetségnek.
A SPORT TV FŐSZERKESZTŐJE, MÁTÉ PÁL A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN FEJTI KI VÉLEMÉNYÉT A KIALAKULT HELYZETRŐL!
Legfrissebb hírek

A sportesemény közvetítési joga és költsége
Minden más foci
2017.05.05. 09:13
Ezek is érdekelhetik