AEK Athén: Józsi Györgyöt és Leandrót figyeli a görög csapat

Vágólapra másolva!
2009.05.11. 09:58
Címkék
Tőzsér Dániel korábbi klubja, az AEK Athén technikai igazgatója, Szteliosz Manolasz az elmúlt héten a helyszínen tekintette meg a Soproni Ligában a Debrecen–Győr meccset (2–2), és a Nemzeti Sportnak elmondta: a hazaiaktól Leandro, a vendégektől pedig Józsi György keltette fel az érdeklődését.
„Tetszett a mérkőzés, végig lüktető, fordulatos volt a játék, és több egyéniséget is felfedeztem. Az AEK Athén a gazdasági válság következtében a közeljövőben nem tervez vagyonokat költeni játékosvásárlásra, ám szeretnénk a keretet megerősíteni” – főleg szabadon igazolható futballistákkal. Leandro és Józsi György teljesítménye különösen tetszett, mindkettőjüket tovább figyeljük” – nyilatkozta magyarországi látogatását követően a görögök technikai igazgatója, Szteliosz Manolasz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik