A Honvéd, a Paks és a Nyíregyháza idei első győzelmére hajt

Vágólapra másolva!
2009.03.21. 12:15
A Budapest Honvéd idegenben, a Paks és a Nyíregyháza otthon szerezheti meg idei első győzelmét a Soproni Ligában. Egyik csapatnak sem lesz azonban könnyű dolga. Sisa Tibor gárdája a Csank Jánossal remeklő, negyedik helyen álló Zalaegerszeghez látogat, míg a Paks a bajnok MTK-t, a Nyíregyháza a tabellán két hellyel előtte álló Kecskemétet fogadja.
Apostu (középen) és társai idén még nem ünnepltek győzelmet, de a vezetőség és a szurkolók szerint már nagyon itt lenne az ideje
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Apostu (középen) és társai idén még nem ünnepltek győzelmet, de a vezetőség és a szurkolók szerint már nagyon itt lenne az ideje
Apostu (középen) és társai idén még nem ünnepltek győzelmet, de a vezetőség és a szurkolók szerint már nagyon itt lenne az ideje
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Apostu (középen) és társai idén még nem ünnepltek győzelmet, de a vezetőség és a szurkolók szerint már nagyon itt lenne az ideje

Zalaegerszegen eddig, úgy tűnik, bejött, hogy az ősszel Supka Attila helyett Csank János vette át a csapat irányítását, hiszen vezetésével remekel a bajnokságban a kék-fehér gárda. Legutóbb éppen a Kaposvárt győzték le idegenben.

Ha az Egerszegnél bejött az edzőváltás, bejöhet Kispesten is. Amióta Sisa Tibor vette át Pölöskei Gábor helyét, a Honvéd kupaelődöntős lett, a Ligakupában kiütötte a Vasast, két bajnokiján is veretlen maradt, igaz, Diósgyőrben és otthon a Paks ellen nem tudott győzni.

Ezért lehet különösen érdekes a Honvéd zalaegerszegi fellépése. Sisa Tibor dolgát nehezítheti, hogy négy játékosa, Diego, Palásthy Norbert, Vincze Zoltán és Dragan Vukmir sem szerepelhet a találkozón sérülés miatt.

A Paks az utóbbi meccseken kiváló formát mutató MTK-t fogadja. A kék-fehérek az idén eddig az összes bajnokijukat megnyerték, ráadásul hétközben az Újpestet a kupából is búcsúztatták.

Nem lesz tehát könnyű dolguk a hazaiaknak, de a télen az MTK-tól Paksra szerződő Horváth Levente elmondta, csak a győzelem lehet a céljuk a bajnok ellen.

„Kiemelten készülök erre a mérkőzésre. Van bennem egy kis tüske, és egy győzelemmel szeretném kárpótolni magam. Persze nemcsak a bizonyításról van szó, hanem jól jönne egy győzelem a csapatnak is. Mindenki erre készül, a többiek is nagyon várják már ezt a mérkőzést, nyerni szeretnénk” – nyilatkozta a védő klubja honlapjának.

A Nyíregyháza Spartacus a tavaszi idényben pocsék formát mutat, hiszen Révész Attila együttese a három legutóbbi bajnokin mindössze egy gól szerzett, pontot egyet sem.

Az eredménytelenséget látva a klubvezetőség a héten elbeszélgetett a játékosokkal, s bár a szankciókat nem hozták nyilvánosságra, annyi bizonyos, egyelőre egyik labdarúgó sem kapott pénzbüntetést.

Ellenben a hírek szerint az elöljárók ultimátumot adtak a csapatnak, a következő három bajnokin legalább hét pontot kell szerezniük a piros-kékeknek, vagyis a Kecskemét ellen hazai pályán szinte kötelező a győzelem.

SOPRONI LIGA

A 20. FORDULÓ PROGRAMJA
Újpest–Debrecen 2–0
Zalaegerszeg–Bp. Honvéd Zalaegerszeg, szombat 15.00
FC Fehérvár–REAC Székesfehérvár, szombat 18.00
Siófok–Haladás Siófok, szombat, 18.00
Nyíregyháza–Kecskemét Nyíregyháza, szombat 18.00
Győri ETO–Kaposvár Győr, szombat 18.00
Paks–MTK Paks, szombat 18.00
DVTK–Vasas Diósgyőr, vasárnap, 17.30
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
15 órája

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Kerezsi Zalán végleg a Puskás Akadémiához került a Honvédtól

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 10:53
Ezek is érdekelhetik