Détári irányítja nyártól a Siófok együttesét a Soproni Ligában

Vágólapra másolva!
2008.06.10. 14:17
Az elmúlt szezonban 14. helyen végzett Siófoknál Aldo Dolcetti a múlt héten közös megegyezéssel távozott a csapattól, mától pedig Détári Lajos kerül az együttes élére. Détári a magyar élvonalban legutóbb a Sopron együttesét irányította. A siófoki csapattal két éves szerződést kötött a szakember.
Détári Lajost volt, hogy a lelátóra is száműzték Sopronban, nyártól Siófokon dirigál
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Détári Lajost volt, hogy a lelátóra is száműzték Sopronban, nyártól Siófokon dirigál
Détári Lajost volt, hogy a lelátóra is száműzték Sopronban, nyártól Siófokon dirigál
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Détári Lajost volt, hogy a lelátóra is száműzték Sopronban, nyártól Siófokon dirigál

Détári Lajos kedden 11 órakor találkozott a siófoki vezetőkkel, és a tárgyalás eredményre vezetett. A játékosként 61-szeres magyar válogatott Détári szerződést kötött az elmúlt szezonban 14. helyen végző együttessel.

Détári 2000-ben kezdte edző karrierjét a román FC Bihor és nyolc év alatt ez a mostani siófoki munkája már több 14. megbízatása (ebben benne van a válogatott is, ahol pályaedzőként dolgozott Bozsik Péter mellett).

A magyar élvonalban irányította már a Honvédot, a Haladást - vele is jutott fel a másodosztályból a csapat - és a Nyíregyházát, mellyel viszont kiesett az NBI-ből, legutóbb a magyar élvonalban Sopronban dolgozott.

Bozsik Péter mellett a magyar válogatott pályaedzője is volt Détári 2006-ban, és több ízben külföldön, Romániában, Vietnámban és Görögországban is dolgozott.

Détári még egyetlen magyar élvonalbeli csapatnál sem töltött ki egy teljes szezont, de a jelek szerint Siófokon hosszú távon terveznek vele, ugyanis két éves szerződést kötöttek, az Aldo Dolcettit váltó szakemberrel.
Legfrissebb hírek

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
2025.07.26. 18:40

Détári Lajos beszélgetésével zárul a Buzánszky Sportterasz a Tusványoson

Egyéb egyéni
2025.07.26. 09:52

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Frankfurt magyar hősei: Détári Lajos és Sztáni István

Képes Sport
2025.02.08. 08:59

Détári Lajos és Sztáni István találkozott az Eintracht Frankfurt–FTC El-meccs előtt – kép

Európa-liga
2025.01.23. 21:13

Szavazzon a XX. század góljára! – Détári Lajos, 1987. május 17., Magyarország–Lengyelország 5–3

Magyar válogatott
2024.12.12. 18:04

Szavazzon a XX. század góljára! – Détári Lajos, 1985. április 17., Ausztria–Magyarország 0–3

Magyar válogatott
2024.12.09. 18:54
Ezek is érdekelhetik