Dolcetti együttese folytatta gyenge tavaszi szereplését Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
2008.04.26. 21:11
A Nyíregyháza az első félidőben nyújtott jobb helyzetkihasználásának köszönhetően 2–0-ra verte a kapu előtt határozatlan Siófokot. Révész Attila együttese az elefántcsontparti Dosso Sindou találatával szerzett vezetést a mérkőzés elejét, amit a szünet előtt Miklósvári János öngóljával „fejeltek meg". A nyírségiek a DVTK elleni hazai győzelmüket követően ismét otthon tartották a három pontot.
Ramos (jobbra) és társai már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Ramos (jobbra) és társai már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát
Ramos (jobbra) és társai már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Ramos (jobbra) és társai már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát

Két, tavasszal gyengén szereplő csapat találkozott egymással Nyíregyházán, ahol a Spartacus a Siófokot fogadta. A hazaiak legutóbbi öt bajnokijukból mindössze a Diósgyőr elleni keleti rangadón tudtak nyerni, a többi mérkőzésüket elveszítették. A Balaton-parti együttes mutatója még gyengébb volt: utóbbi öt találkozóján a Bp. Honvéd és a Zalaegerszeg elleni döntetlenjeit tudta felmutatni. Nem véletlenül állt Aldo Dolcetti gárdája csak a 14., még éppen bennmaradást érő helyen.

A hazai pálya miatt a nyírségiek számítottak valamivel esélyesebbnek, s ennek megfelelően az első percekben rögtön rá is kényszerítették akaratukat a siófokiakra. Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen a 9. perc végén az elefántcsontparti Dosso Sindou fejesgóljával megszerezték a vezetést. A gyors találat aztán, mintha túlságosan is megnyugtatta volna a hazaiakat, játékuk teljesen elszürkült, de a hátrányban lévő Siófok sem törte össze magát az egyenlítésért.

A nézők így jó húsz percen keresztül sok technikai hibával tarkított, helyzetek nélküli mezőnyjátékot láthatott. Egyik csapat sem tudta rákényszeríteni akaratát a másikra. A félidő végén a Nyíregyháza egy kicsit felpörgette futballját, s ez ismét eredményességgel párosult. Igaz, ehhez némi szerencsére is szüksége volt a Szparinak, amely Miklósvári János öngóljával növelte előnyét a szünet előtt.

A második félidőt a Siófok kezdte élénkebben, és a becserélt Magasföldi József révén az 58. percben már valamirevaló helyzetet is sikerült kialakítania a vendégcsapatnak, ez azonban kimaradt. Aldo Dolcetti együttese akart, de szombat esti produkciója még a gólszerzéshez sem volt elegendő.

A Nyíregyháza a szünet után már nem erőltette a támadásokat, de előnyét könnyedén meg tudta tartani a tavasszal igen gyenge teljesítményt nyújtó Siófok ellen.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Nyíregyháza
Nézőszám: 2000
Játékvezető: Iványi Z.
Asszisztensek: Medovarszki J., Vári

A KEZDŐCSAPATOK:
NYÍREGYHÁZA SIÓFOK
33 Lazareanu 1 Hegedűs L.
19 Zaleh 6 Tusori
18 Mboussi 5 Sütő
6 Ambrusz 4 Forgács
24 Perényi 20 Miklósvári
27 Ramos 9 Homonyik
5 Zabos 21 Popovic
12 Miskolczi 13 Basara
10 Lippai 17 Melczer
11 Granát 19 Köntös
28 Dosso 10 Gajda
Vezetőedző: Vezetőedző:
Révész Attila Aldo Dolcetti

Gólszerző(k): Dosso (9.), Miklósvári (42. – öngól)
Csere: Zabos helyett Vukadinovics (64.), Granát helyett Hegedűs T. (76.), Miskolczi helyett Nagy D. (81.), ill. Basara helyett Magasföldi (46.), Homonyik helyett Bonifert (66.), Köntös helyett Horváth B. (78.)
Sárga lap: Forgács (65.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik