Détári Lajos a legesélyesebb az FC Sopron labdarúgócsapatának kispadjára. Az Olaszországba visszatérő Dario Bonetti távollétében egyelőre Végh Tibor vezeti az edzéseket, de a jövő héten Vízer László Máriusz megállapodhat az egykori világválogatott játékossal.


Mint azt korábban megírtuk, Dario Bonetti másodjára is otthagyja az FC Sopron labdarúgócsapatát. Az olasz szakember hazájából kapott ajánlatot, ahol a harmadik vonalbeli Gallipoli együttesét irányítja a következő szezontól.
Sopronban még nem nevezték ki az utódját, ideiglenesen az egykori kiváló fehérvári védő, a Videotonnal 1985-ben UEFA-kupa-döntőig jutó Végh Tibor vezeti az edzéseket.
A hírek szerint Détári Lajos a legesélyesebb jelölt a soproni kispadra. Az egykori világválogatott játékos jelenleg Törökországban nyaral, de visszatérését követően átveheti az együttes irányítását.
Vízer László Máriusz, a klub többségi tulajdonosa egyébként a korábban Sopronban sikerrel dolgozó Pintér Attilával is tárgyalt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







