Szétesett a hazai védelem

Botár László, Vajda GyörgyBotár László, Vajda György
Vágólapra másolva!
2005.09.17. 22:24
Címkék
Csank János mesteredző az egyik legalaposabb szakember a honi mezőnyben. A tréner az MTK fiataljai ellen is gondosan felkészítette a csapatát. A mérkőzést megelőző napokban hét edzéssel készült az együttese: kedden és csütörtökön két-két, a többi napokon pedig egy-egy gyakorlás szerepelt a programban.

Csank János azonban nem csak a pályán gyakoroltatta a támadási és a védekezési variációkat, a videó elé is leültette a futballistáit. Így aztán Vén Gáborék jól tudták, hogy az MTK négy védővel, két védekező középpályással és az ék mögötti három támadó középpályással próbálkozik. Csank János figyelmeztette labdarúgóit, hogy a széleken futó támadások vezetése mellett egy percre sem feledkezhetnek meg a kék-fehérek gyors kontrákra épülő akcióiról sem.

Mégis, a gondos előkészületek, a figyelmeztetések ellenére éppen a veszélyesnek tartott Bori Gábor és Czvitkovics Péter akciója nyomán került a soproniak hálójába a labda. Hogy miért? Erre is megvan a magyarázat: a házigazdák szervezetten futballoztak, jól szűkítették le a területeket, jól építették fel az akcióikat, ám egyéni fegyelmezetlenség miatt hátrányba kerültek. Bagoly Gábor ugyanis nem szemből fogadta a bal oldalon előretörő Bori Gábort - igaz, ebből még nem lett volna nagy baj, ha a soproniak védője, miután az MTK középpályása átjátszotta őt, taktikai szabálytalankodással megállítja az ellenfelét. A védő azonban nem ezt tette, és mivel a társai sem segítették ki középen, máris vezetett az éppen az ilyesfajta hibákra építő, egyébként láthatóan tudatosan futballozó MTK. S mert nem tanult a bakiból a Sopron, a félidő derekára már kétgólosra nőtt az okosan, szervezetten játszó vendégek előnye.

Zabos Attila (balra) jobbára lépéselônyben volt a soproni Vén Gáborral szemben – nem véletlen tehát, hogy az MTK idegenben is magabiztosan nyert (Fotó: Pluzsik Tamás)
Zabos Attila (balra) jobbára lépéselônyben volt a soproni Vén Gáborral szemben – nem véletlen tehát, hogy az MTK idegenben is magabiztosan nyert (Fotó: Pluzsik Tamás)
Zabos Attila (balra) jobbára lépéselônyben volt a soproni Vén Gáborral szemben – nem véletlen tehát, hogy az MTK idegenben is magabiztosan nyert (Fotó: Pluzsik Tamás)
A folytatásban is az MTK stratégiája érvényesült, és az 52. percben a szervezett, tudatos futballnak köszönhetően már 3-0-ra vezetett a vendégcsapat. Garami József szakmai igazgató azonban nemcsak a támadást, a védekezést is "megkomponálta".

Figyelt és figyelmeztetett arra, hogy a soproniak leghatékonyabb fegyvere a szabadrúgásokból és szögletekből adódott helyzetek kihasználása. Éppen ezért az MTK középpályásai és védői gondosan ügyeltek arra, hogy a 16-os előtti területen, illetve az oldalvonal és a 16-os közötti területen ne szabálytalankodjanak.

Ennek a tudatosságnak köszönhető, hogy a Sopron az első félidőben csupán kétszer, a másodikban pedig csak ötször végezhetett el szabadrúgást a veszélyes területről, de hiába, mert ha a kísérletező hazai játékosok el is találták a kaput, ott volt a hibátlanul védő Végh Zoltán.

Végül is látható, hogy a nyáron az utolsó pillanatban összeálló Sopron, bár tudatosan futballozik, nagy hibaszázalékkal játszik, ráadásul egyelőre a csapat erőállapota sem tökéletes. Összességében a két precízen megtervezett taktika közül a végrehajtás minőségi különbsége miatt került a három pont az MTK birtokába. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik