Túl sokat nyaralt a kapus

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2005.07.04. 20:24
Címkék
Egyre erősebb a Diósgyőr: a miskolciak az elmúlt héten átigazolták a 32-szeres válogatott Horváth Ferencet, megszerezték az Újpestről közös megegyezéssel távozó Tamási Zoltánt, a Kispesten fölöslegessé váló Vámosi Csabát, most pedig itt az újabb fejlemény, a soproni Pintér Zoltán elfogadta a felkínált szerződést, így a DVTK kerete az egyszeres válogatott, 27 esztendős futballistával bővült. Bereczky István ügyvezető igazgató arról adott tájékoz- tatást, hogy a közép- pályás két évre kötelezte el magát.

Az érkezők mellett természetesen lesznek távozók is: Belényesi Miklósnak és Müller Zsoltnak lejárt a kölcsönadási szerződése, s a diósgyőriek már jelezték a DVSC-Ave-Ásványvíz vezetőinek, hogy nem élnek elővásárlási jogukkal.

Takács Tamás nagy valószínűséggel Kispesten folytatja, ő az elmúlt fél évet is a Honvédnál töltötte kölcsönben. Szabadlistára került Gajda István, Hompoth Balázs és Horváth Tibor, a szurkolók leginkább utóbbi távozását fájlalják, aki nem is tagadta, hogy váratlanul érte a szakvezetőség döntése.

Az is eldőlt, hogy a veterán Kövesfalvi István vetélytársa Berki Krisztián lesz, a ferencvárosi kapusra ugyanis számítanak Diósgyőrött. Mindez azzal jár, hogy a túl sokáig üdülő Urai András szolgálatai fölöslegessé válnak, a romániai kapus tehát alighanem hiába teszi meg az utat otthonától a DVTK stadionjáig…
Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
6 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
16 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
57 perce

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
8 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik