Teljes a csapat Szovátán

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2005.01.20. 23:06
Címkék
Többszöri egyeztetés után megkapta a Romániába való beutazáshoz szükséges vízumot Dragan Vukmir és Alekszandar Bajevszki, s rendeződtek az Adem Kapic útlevelével kapcsolatos problémák is. A három ferencvárosi labdarúgó így tegnap elindulhatott Szovátára.
A társak eközben már túljutottak az első erdélyi edzésen: hegyi futás szerepelt a programban. A magyar bajnok nagy népszerűségnek örvend odakint, ezt az is bizonyítja, hogy több zöld-fehér zászlóba és sálba burkolózó szurkoló figyelte a futást.

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Miroslav Baranek, a Sparta Praha 17-szeres cseh válogatottja is Vukmirékkal tartson Szovátára. A 180 centi magas, 31 éves, középpályán és csatárposzton is bevethető játékos ügyében a Ferencváros megkezdte a tárgyalásokat a Spartával, ám egyezség egyelőre nem született meg, ezért a labdarúgó továbbra is Prágában készül. Baranekről tudni kell: két éven át, 2000 és 2002 között játszott a Bundesligában is, mégpedig az 1. FC Kölnben. Gyors, technikás, eredményes futballista, erre bizonyíték, hogy 205 cseh élvonalbeli mérkőzésen 51 gólt szerzett. Ha a Ferencváros szerződteti, Miroslav Baranek a középpálya jobb oldalán juthat szóhoz. A megállapodás már csupán pénz kérdése.
Legfrissebb hírek

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
9 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
12 perce

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
34 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
50 perce

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsáról

Egyéb egyéni
1 órája

Rasovszky Kristóf bekerült az EA sportolói bizottságába

Úszás
1 órája

Paraatlétikai vb: Bessenyey és Ekler is negyedik

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik