Diósgyőr, Szombathely, Székesfehérvár: három város, ahol a foci miatt áll a bál, három csapat, ahonnan edzőket küldtek el, vagy durvábban fogalmazva rúgtak ki. Két együttes kapcsán egyetlen edző, mégpedig Csertői Aurél érintett, hiszen az eleddig Szombathelyen székelő Lombard FC Pápára költözésével kispad nélkül maradt, hogy aztán alig negyvennyolc óra múlva a Videotontól kidobott Csank János utódja legyen Székesfehérvárott. A történetünk a Siófokon kisebbfajta csodát tévő fiatal szakvezetőről szól majd.
Elintézhetnénk egy szóval az egészet: kabaré. Csakhogy már senkinek sincs kedve nevetni az egyre kínosabb és nevetségesebb szituációkon. Miközben a magar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus – nagyon helyesen – a pozitív gondolkodásról beszél, addig hazai kollégái közül jónéhányat a guta üt meg. Ami ezen a nyáron a magyar futballban zajlik, minden eddigi zűrzavart felülmúl, a bajnokság lebonyolításától kezdve a nevezések elfogadásán át, az emberi viszonyokig minden és mindenki megbolondult. Szinte követhetetlen, hogy mi miért történik, hogy kit mikor rúgnak ki, és ki kivel veszett össze. A szövetségi kapitánynak ebből a közegből kell majd (a külföldön szereplőkkel kiegészülve persze…) ütőképes válogatottat kialakítania, miközben fogalma sincs arról, hogy mi zajlik a klubokban. Ami például Székesfehérvárott történt az elmúlt napokban, egyszerűen minősíthetetlen. Amint azzal több cikkünkben is foglalkoztunk az elmúlt napokbana, két edzői csapat is tréninget szeretett volna vezényelni a meghökkent Videoton-futballistáknak, azok pedig azt sem tudták, kire hallgassanak. Csank Jánost olyan megalázó helyzetbe hozták, amelyet aligha érdemelt meg, és nem csak azért, mert az egyik legsikeresebb edzőről van szó. Az utódnak jelölt, Csertői Aurélnak ilyen szituációban kellett bemutatkozó beszédet és edzést tartania. A 39 esztendős Siófokon csapatával bravúrosan szereplő ifjú tréner aligha így képzelte a bemutatkozást. És, ami vicces: szó sincs itt Csank János kontra Csertői Aurél-ügyről. Nem, nem… Ök mindketten csupán áldozatai a nagy magyar futballkáosznak. Az előbbi azért, mert aljas módon bántak el vele, az utóbbi pedig ugyancsak elgondolkodhat, hogy ez vele is bármikor megeshet. Hogyan látott munkához Csertői Aurél, és egyáltalán mit gondol arról a szituációról, amibe a sors belekényszerítette?
Kellemetlen pillanat a Sóstói-stadionban
Csertôi Aurél a kellemetlen pillanatok után a munkájára koncentrálhat
– Szombati számunkban azt nyilatkozta, hogy pénteken, amikor megtörtént az edzőváltás, nem találkozott Csank Jánossal. Valóban elkerülték egymást? – Szerencsére tényleg nem találkoztunk – mondta Csertői Aurél. – Tisztelem Csank Jánost, és bár soha nem dolgoztunk együtt, elismerem a munkásságát, az eredményeit. Nem győzöm újra és újra hangsúlyozni: nem az ő helyére törtem, nekem azt mondták, a Videotonnak már nincs edzője… – No, nézzük csak: tulajdonképpen mikor is mondták ezt önnek? – Várjon csak… Azt hiszem a múlt hét vasárnapján, vagy… Talán hétfőn… – Tehát immár egy hete abban a hitben van, hogy megüresedett kispadot vett át. Alighanem félretájékoztatták, hiszen Csank János az elmúlt héten minden nap tréninget vezényelt a Sóstói-stadionban, s mint a Videoton vezetőedzője teljes joggal gondolhatta úgy, hogy akkor pénteken is megtartja a szokásos tréninget. – Még egyszer mondom, nekem tiszta a lelkiismeretem, én úgy jöttem Székesfehérvárra, hogy Csank Jánossal mindent tisztáztak. – Képzelem, mennyire meglepődhetett ezek után, amikor azt hallotta, hogy foglalt az edzői szoba. Az a péntek, amikor kettőnél több szakvezető próbált dolgozni a Videotonnál, elképesztő élményt jelenthetett… – Életem legkellemetlenebb pillanata volt… Sajnálom, hogy így történt, de nekem nincs időm rágódni ezen, hiszen pénteken már munkába álltam, és bizony nincs sok időnk a bajnoki rajtig. – Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit csinált volna Csank János helyében. – Nézze, én nem szeretnék állást foglalni. Nem látok be a kulisszák mögé, csak azt tudom, amit nekem mondtak, vagyis, hogy az elődöm már nem tartozik a Videotonhoz. Ezért, ha lehet, akkor lépjünk is tovább ezen a témán… ---- – Megértem, hogy kínos téma ez az ön számára is, csakhogy amit Csank Jánossal most megcsináltak, azt önnel is bármikor megtehetik. Sőt nem csupán önnel, bárkivel. Ma Magyarországon elegendő, ha egy csapat tagjai levelet írnak, hogy az edző körülbelül annyira szimpatikus, mint egy sorozatgyilkos, és máris jöhet a váltás, vagy a vezetőség ripsz-ropsz gondol egyet, és a még futó szerződés ellenére kirúgja a szakvezetőt spórolás címén… Elvadultak a viszonyok a magyar futballban. – Ebben egyetértünk. Az elmúlt két hetemről például könyvet tudnék írni, lenne benne sok kacagtató jelenet, és persze olyan szituáció is, amelytől az embernek sírhatnékja támad. Pergesse csak vissza ezt az időszakot, mondjuk attól kezdve, ahogyan az elmúlt bajnokság hajrájában szerepeltünk a Balaton FC-vel. Ugye, bajnokesélyesnek is kikiáltottak bennünket, aztán tessék, a végére elfogytunk, elfáradtunk és leeresztettünk. Már ez is tipikus magyaros történet: egy kiscsapat összezuhanása a nagy lehetőség kapujában. De ezen nem volt túl sok időm rágódni, hiszen a java még csak eztán következett, hogy hová is költözünk a csapattal és a játékosokkal együtt. Először ugye arról volt szó, hogy megyünk Pápára. Még nyilatkoztam is, hogy jó lesz itt dolgozni, szép a stadion, az emberek szeretik a futballt. Aztán mire lepakolhattam volna, már jött a hír, hogy minden másként lesz, igaz, Bíró Péter, a Lombard tulajdonosa felajánlotta a kispadot, de köszöntem szépen, nem kértem. Komolytalan volt az egész. A következő lépés ugyancsak zavarosnak tűnt, mégpedig a Balaton Miskolcra költöztetése, amihez aztán végképp nincs semmi közöm, hacsak a siófoki múltamat nem számoljuk… – Nem volt olyan pillanat, amikor azt mondta, hogy inkább választ valami más szakmát magának? – De, volt. Sőt azt mondtam magamban, összepakolok, elmegyek jó messzire, valamelyik szigetre, keresek ott egy csapatot, és elfelejtek mindent, ami itthon történt, de aztán meggyőztem magam, hogy harminckilenc évesen egyszerűen nem adhatom fel, nekem itt a helyem és itt kell bizonyítanom. Tudom, hogy úgyis mindig az edzőkön verik el a port, de vállalom. A futball az életem, és nem hátrálhatok meg. – Szép, szép amit mond, s igazán dicséretes a hozzáállása, ám visszakanyorodunk oda, ahonnan elindultunk: kérdés, meddig hagyják dolgozni Székesfehérvárott? – Addig, ameddig jól szerepel a csapat. Tőlem azt várják, hogy legalább a hatodik helyet szerezzem meg a Videotonnal. ---- – És mit gondol, sikerülhet? – Ha most azt mondom, hogy nem, akkor rögtön a fejemre olvassák, kishitű vagyok. Pedig jelen pillanatban nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi játékoskeret csak nagy-nagy bravúr árán érhetné el ezt a bizonyos hatodik helyet. Nem szeretnék mellébeszélni és illúziókat kergetni. – Hm… Az, aki egy lesajnált játékoskerettel harcban volt a bajnoki címért, és a kis Balatonból majdhogynem nagycsapatot faragott… – Álljunk meg egy pillanatra. Ami Siófokon történt, az egészen más történet. Ott kijött a lépés és a csapatom bravúrosan szerepelt. Ez a mostani Videoton körülbelül hasonló játékerőt képvisel, mint a Balaton FC, azonban amúgy is sok az egyforma képességű futballista Magyarországon, úgyhogy maradjunk anynyiban, hogy mindent elkövetünk, hogy legalább erős középcsapat legyünk. Persze jó lenne még egy védő és egy csatár. – Egyébként a csapat tagjai hogyan fogadták önt? – Zavarodottan. Láttam rajtuk, hogy fogalmuk sincs, mi történik a klubnál. Előbb még Csank János mondta nekik a taktikát, aztán egyik pillanatról a másikra jöttem én. No, de ezen már túl vagyunk. Várjuk a bajnoki rajtot, hiszen pokoli kezdésben lesz részünk: Újpest, Pápa, Ferencváros, Debrecen. No, látja, majd akkor beszélgessünk újból, hogy meddig hagynak dolgozni, ha túlleszünk ezeken a meccseken. Remélem, akkor jobb kedvűen beszélhetek majd arról, ami velem történt… ---- Csertői Aurél 1965-ben született, bár futballozott a Győr-Sopron megyei Abdán, a Rába ETO-ban, és Győri Dózsában, mégis a szombathelyi Haladás együttesében mutatkozott be 1989. április 15-én az élvonalban. A Videoton jelenlegi edzője később játszott a Rába ETO-ban, az MTK-ban, majd élvonalbeli pályafutását a Kispest Honvédban fejezte be 1998. november 28-án – és addig összesen 268-szor szerepelt az első osztályban és 60 gólt rúgott. A bizonyos november 28-ai napon a Honvéd játékosaként súlyos sérülést szenvedett a FTC elleni 2–2-es mérkőzésen – Mátyus János durva belépője nyomán eltörött a bokája – , ám még ma is aktív futballista: lakóhelyén, a megyei első bajnokságban szereplő Abda csapatában lép pályára. Csertői Aurél korábban szerepelt a Pápa NB III-as és NB I B-s együttesében, sőt a városban kezdte edzői karrierjét. Pápáról az ETO-hoz került, Győrött végigjárta a "szamárlétrát" az ifi A-tól a felnőttcsapat kispadjáig vezetett az újta. Tavaly nyáron szerződött Siófokra, az elmúlt bajnokságban nyújtott teljesítménye alapján őt választották a szezon legjobb edzőjének. Mindezen túl Csertői Aurél büszke lehet a 11-szeres válogatottságára és a nemzeti csapatban a Lettország ellen szerzett góljára is.