NB I B: Kecskemét–Szolnok 0-0

Vágólapra másolva!
2004.05.26. 22:44
Címkék
SZÖGLETARÁNY: 1:6 (1:2)

Az már a meccs elején tisztán látszott, hogy a döntetlen mindkét csapatnak jó eredmény. A Kecskemét és a Szolnok is viszszahúzódott saját térfelére és arra várt, hogy majd a másik együttes indít támadást. Így aztán nem keltett nagy meglepetést az a tény, hogy az első kapuralövésig pontosan 30 percet kellett várni. Ezután, ha lehet, akkor még unalmasabbá vált a találkozó. Ez ellen egyedül a hazaiak védője Barna Zsolt emelte fel a hangját, ám erre sem a csapattársai, sem a vendégek játékosai nem reagáltak, így a KTE hátvédjének kifejezésével élve: továbbra is langyos maradt a mérkőzés.
Mestermérleg

Glázer Róbert: – Gyengén játszottunk és fáradtan…
Simon Antal: – Örülök, hogy jövőre is NB I B-s csapata lesz Szolnoknak.
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
7 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
7 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
7 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik