Nehéz lesz hazajutni

Vágólapra másolva!
2004.05.24. 22:13
Címkék
Remélhetőleg ünnep lesz a magyar futballban május 27., hiszen végre rengeteg szurkoló előtt mérkőzhetnek a még aranyért küzdő csapatok. Az Üllői úton és a Puskás-stadionban is 15 ezer szurkolóval számolhatnak az illetékesek, csakhogy ennek a tömegnek fél 12 tájban még haza is kellene valahogy jutnia.
Ám akkor már nem jár sem az 1-es villamos, sem a metró, úgyhogy a drukkerek többsége csak éjszakai buszokkal juthat haza. Még a legszerencsésebb helyzetben az 1300 debreceni fanatikus lehet, akik különvonattal érkeznek Pestre, onnan metróval a Fradi-stadionba, és a meccs után ugyanígy, különszerelvényekkel hagyják majd el a fővárost. Hogy boldogan, avagy szomorúan, az csapatukon múlik, mindenesetre az igazi ünneplést csak Debrecenben tarthatják meg. A lokistákra legalább odafigyelnek – de mi lesz a sok ezer fővárosi szurkolóval?
Nos, Szieben László ligaelnök arra kért, várjuk meg a keddi sajtótájékoztatót, akkor sok minden kiderül a szervezésről. Ha esetleg a Ferencváros lesz a bajnok, a zöldek értelemszerűen helyben ünnepelnek, és hajnalig vélhetően nem sok embernek lesz kedve elhagyni az Üllői úti stadiont – akkor meg már elindul az első villamos. Viszont ha az Újpest végez az élen, akkor a fiestát érdemes lenne a Megyeri úton tartani, csakhogy oda éjjel kocsi híján már nem könnyű elvergődni. Mint a BKV-nál megtudtuk, még senki sem kérte a cégtől, hogy éjjel is járjanak a metrók – ugyanakkor a lehetőség fennáll, a klubok még mindig kényelmesebbé tehetik szurkolóik hazaútját.


Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
1 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
2 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik