Lila siker, zöld bánat

KRASZ EMIL, SZ. NAGY TAMÁSKRASZ EMIL, SZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.05.23. 13:31
Címkék
Amit azt várni lehetett: nyílt és nagy iramú összecsapást hozott a Megyeri úti rangadó, köszönhetően annak, hogy mindkét csapat a győzelemért hajtott.
Rajczi Péter gólja döntött a rangadón (fotó: M. Németh Péter)
Rajczi Péter gólja döntött a rangadón (fotó: M. Németh Péter)
Rajczi Péter gólja döntött a rangadón (fotó: M. Németh Péter)
Rajczi Péter gólja döntött a rangadón (fotó: M. Németh Péter)
Rajczi Péter gólja döntött a rangadón (fotó: M. Németh Péter)
Rajczi Péter gólja döntött a rangadón (fotó: M. Németh Péter)
Nem csoda, hiszen csak ebben az esetben, a három pont birtokában maradhat valamelyikük igazából versenyben a bajnoki címért. A döntetlenért járó egy pont egyiküknek sem sok segített. Esetleges veresége esetén a Ferencváros igencsak, míg az Újpest végképp eltávolodik a bajnoki címtől.
Nem lehet egyik csapat javára sem írni, hogy aktívabb lett volna a riválisánál. A házigazdák azt azonban elmondhatják magukról: tudatosabban és pontosabban kezdték a mérkőzést játékban, mint a vendégek, akik inkább improvizációkra, – leginkább Gera Zoltán improvizációira – és az ellenfél hibáira építettek.

Az első helyzet az újpestiek előtt adódott

Az első komoly helyzet a hazaiak előtt adódott: Tóth Norbert bal szélről beadott labdája centikkel szállt el a berobbanó Rajczi Péter feje felett. Nem sokkal később Gera révén a vendégek kerültek helyzetbe, aki jól húzta meg a balszélt, ám középre gurítás helyett a kaput vette célba. Gyengécske kísérletére Vlaszák Géza biztosan vetődött. Középen két ferencvárosi várta teljesen üresen Gera beadását, mindhiába…
A lila-fehérek jól zártak hátul és gyorsan, pontosan játszották át a középpályát. Vezető góljuk azonban még így is kissé vártalanul született, hiszen ha a helyzetekben nem is, azért a Fradi mezőnyben egyenrangú partnere volt ekkor az Újpestnek.
Két remek egyéni megoldásból született a találkozó első gólja. A ballábas Tóth Norbert váratlanul, középről jobb lábbal emelte be a jó ütemben keresztbefutó Rajczi Péter elé a labdát, aki nem sokat teketóriázott: jobb térddel igazított rajta egyet, majd egy pattanás után a kapujából kilépő Szűcs Lajos felett úgy emelt a hálóba, hogy a labda a bal felsőnél még a felső lécet is súrolta.
A gól után nem sokkal egyenlíthetett volna a Ferencváros, pedig a vendégakció onnan indult, hogy Szűcsnek kellett a kapujából messze kifutva mentenie. Testtel elhozta a labdát, felnézett és a bal szélen hosszú indítással hozta játékba Marius Sasut. A román légiós meghúzta a szélen, majd élesen keresztbe lőtt a kapu előtt. Középen Gera előtt még elsuhant a labda, érkezett viszont a túloldalon Rósa Dénes, aki egyből tüzelt, labdája a bal kapufa és a keresztléc találkozását találta telibe.

Műesők vigyázzanak

A mérkőzés kérdése volt az előzetes hírek ismeretében: hány lapot oszt ki és tizenegyes-gyanús szituációkban mit fúj a horvát játékvezető? Mert ahogy lapot osztani is szeret, úgy a büntetőket is könnyen adja, legalábbis ez a hír érkezett róla a találkozót megelőzően Horvátországból.
Nos, az első félidőben három sárgát osztott ki, amely a rangadó feltüzelt lelki állapotának teljesen megfelel. Egyet ebből Gera kapott, aki Tamási ellen csinált egy jó cselt – testcsel után az ellenkező irányba tolta meg a labdát –, majd a már átjátszott, térdelő újpesti védő lábán látványosan átesett. A játékvezető fújt és műesésért kifelé ítélt szabadrúgást, plusz adott egy lapot a vendégek támadójának. Helyes ítélet volt.
A harminchatodik percben a vendégek vezetőedzője átszervezte csapatát: a védekezési feladatokat ellátó Adem Kapic helyére a támadó felfogásban játszó légiós, Marek Panksa állt be. A lecserélt szlovén válogatott korai, idő előtt cseréjét zokon vette és nem kezelt le a cseréjével, miként a szokásokkal ellenétben a kispadon ülőkkel sem és azonnal az öltöző felé vette az irányt. Nem sokkal később Simek lépett meg Leandro mellől, középre emelt, ahol ketten érkeztek. Erős továbbtolta a labdát Szélesinek, aki már a tizenhatoson belül járt, de lövés helyett középre passzolt. A helyzet ugyan nem lett oda, mert Rajczi kapura fordult, ám a védők szorításában leadott lövését Szűcs védte.

A félidő hajrájában ismét újpesti gólhelyzet alakult ki: Simek tizennyolc méteres lövést engedett el egy szöglet utáni kipattanóból, Szűcs már verve volt, ám a gólvonalon helyezkedő Rósa remek mozdulattal menteni tudott.

Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

---- N ---- A
Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
29 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
34 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
48 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
53 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
54 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
58 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
1 órája

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik