Zselé nélkül nem megy neki

Vágólapra másolva!
2004.05.22. 20:08
Címkék
Biztos vannak olyanok, akik emlékeznek arra a samponreklámra, amelyhez a korábbi francia válogatott, David Ginola adta az arcát, pontosabban a haját.
Kivételes eset: a zselékirály tapsol, holott Debrecenben inkább neki tapsolnak
Kivételes eset: a zselékirály tapsol, holott Debrecenben inkább neki tapsolnak
Kivételes eset: a zselékirály tapsol, holott Debrecenben inkább neki tapsolnak
Kivételes eset: a zselékirály tapsol, holott Debrecenben inkább neki tapsolnak
Kivételes eset: a zselékirály tapsol, holott Debrecenben inkább neki tapsolnak
Kivételes eset: a zselékirály tapsol, holott Debrecenben inkább neki tapsolnak
Itthon is találhatunk olyan futballistákat, akiknek nemcsak a játéka, hanem a hajviselete is beszédtémát ad. Közéjük tartozik a debreceni csatár, Bajzát Péter, akit a Loki szurkolói csak "Zselének" becéznek.
"Nem véletlen az elnevezés, hiszen a meccsekre is bezselézem a hajamat. Ezt sohasem mulasztanám el, amolyan babonává vált már – tudhattuk meg a 23 éves támadótól. – Nekem nagyon fontos a megjelenés, és szeretek a pályán is úgyanúgy kinézni, mint a civil életben."
Nem feledkezhetünk meg azonban egy fontos kérdésről: mi történik ha a frissen "belőtt" séróval kell fejelni?
"Természetesen a játék közben már nem ez a fontos, ha fejelni kell, akkor fejelek, esetleg a szünetben megigazítom, de olyankor már csak vízzel" – kaptunk választ a rejtélyre.
Nálunk nem jött még divatba, hogy a labdarúgók reklámfilmekben szerepeljenek, pedig vélhetően sok Debrecen-szurkoló használná azt a zselét, amelyet kedvencük. Merthogy ne feledjük, a csatár igazi közönségkedvenc, ebben az idényben vélhetően a Loki házi gólkirálya lesz. Bajzát elárulta, egy kisebb zseléboltot egyedül is eltarthatna, mivel minden héten elhasznál egy dobozzal. De aki azt hiszi, hogy ő a DVSC leghiúbb labdarúgója, az téved.
"Vincze Gabi még nálam is sokkal többet foglalkozik a külsejével. Azt vettem azonban észre, hogy amióta családos ember lett, mintha kevesebbet törődne a hajával..." – tette hozzá Bajzát mosolyogva.
Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
7 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
14 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
24 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
36 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
36 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
39 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik